Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MARGÓ - Zalabai Zsigmond : Filosznapló
Filosznapló vánkozik belőlem: mennyivel gazdagabb, színesebb lehetett volna az 1978-ban kiadott, 12 500 címszó köré kb. 30 000 lexikai egységet felsoroló Magyar szinonimaszótár, ha merített volna a népnyelvből is, felsorolva a korábban említett valódi tájszókat és hozzájuk hasonló több ezer társukat! Kár, hogy szinonimaszótárunk nem alakított ki egy új nyelvgazdagító stratégiát, folytatva azt a hagyományt, a- melyet még Kazinczyék kezdtek el és vittek sikerre, akik a nyelvújítás során - mint azt a Szily-féle A magyar nyelvújítás szótára bizonyítja - bőven merítettek a kiapadhatatlan forrásból: a nyelvjárások valódi tájszavaiból. Micsoda Makovecz Imre-i, ó-modern, hagyományőrző s egyúttal újszerű szókatedrális jöhetett volna létre így! Nyelvészkörökben gyakran szokás ma nyelvtervezésrő\ értekezni. Megítélésem szerint - mivel köznyelvünkre ráférne egy frissítő vérátömlesztés - a nyelvtervezésnek nemcsak az új fogalmak új nevének kialakítására kell(ene) irányulnia- ki kellene terjednie arra is, hogy a tájszavak sokaságából mindazokat, a- melyek érdemesek a nyelvközösség szélesebb köreiben való elterjesztésre, közkinccsé tegye egy új, alaposan kibővített szinonimaszótárban. Sikerük lehetne a tájszó-szinonimáknak, a népnyelvnek; mint ahogy sikere volt a népzenéből merítő Sebő együttesnek, a táncházmozgalomnak, Makovecz Imre népi ihletésű építészeti törekvéseinek-eredményeinek. S addig? Addig az írók azok, akik a standard nyelvváltozatot frissíthetik-színesíthetik tájszavakkal. Nagyon szivem szerint valónak találom, hogy Varga Imre a felvidéki népmodákat és hiedelemtörténeteket feldolgozó Szitakéreg, rostakéreg című könyvében (Palatínus, 1998) a függelékben két és fél oldalnyi tájszót sorol fel; hogy N. Tóth Anikó a Történetek Palóciából al- című, Alacindruska főcímet viselő mesekönyve (AB-Art, 1999) egy Szó(játék)tárt is tartalmaz. „Különös-furcsa, titokzatos csengésű szavak is felbukkannak ezekben a történetekben - írja a szerző Egy Ipoly menti palóc tájszótárban (írója Tóth Imre) böngészgetve akadtam rájuk. Megtetszettek, játszadoztam velük, mesékké va- rázsolódtak. ” Nyelv-örömmé, szó-mámorrá varázsolódhatna, ha íróink és nyelvészeink terjesztenék és helyes szövegkörnyezetben használnák az N. Tóth Anikó fölfedezte durmancs (= duzzogó), a gingázó (= harangszó) típusú szavakat, s minden e- gyes társukat - beszélőközösségünk gazdagítására. (ADALÉKOK VERSTANAINKHOZ) Legújabb verstani összefoglalónkban, Szerdahelyi István Verstan mindenkinek című kézikönyvében (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1995) több helyütt is olvasható az a vélemény, mely szerint a spondeus úgynevezett „helyettesítő láb volt” (55. 1.). ,,/í klasszikus görög-latin vers (...) a spondeust (...) nem kezelte versalko
