Irodalmi Szemle, 2003

2003/6 - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában („...leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek”) A költészet útkeresése.

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában

(a néphez / nemzethez és a nemkívánatos írótársakhoz). Válaszként Illyés itt olvasta fel Az építőkhöz című versét, az érthető és megszívlelendő üzenettel: „... leomlanak / bálványok, trónok, égi-földi szentek, / de nem, amit a munka megteremtett”. Ez a kiállás is bizonysága volt annak,hogy a magyar írók egy részénél már az ötvenes évek fordulóján megerősödött a Veres Péter-i „népben-nemzetben gondolkodni” igénye. Illyés Gyula számára a leszámolás a diktatúrákkal már 1950-ben írt versében, az Egy mondat a zsarnokságról címűben megfogalmazódott. (A közvélemény ezt a páratlan erejű verset csak 1956. november 2-án ismerhette meg, az Irodalmi Újság közlésében.) A dogmák és a sémák futószalagjának a követése helyett az új hang, másfajta módszer lehetőségeit kereste Juhász Ferenc is. Az Óda a repüléshez (1953) című kötete egyértelmű jeladás volt költői szemlélete átalakulására. A „nap jegyeseként” adta le névjegyét ezekben a hónapokban Nagy László is. A váltás határozott szándékát figyelhetjük meg Bolyongó című versében (1952), melyben nyugtalanítja szülőhelyének „szótlan konoksága”, s megveti mindazt, aki [népét] „méreggel készti jobb sorsára”. Azt mondhatjuk, hogy az önvizsgálatok, számvetések, útkeresések kényszere a személyiség szerepét is megnövelte, s ezzel a lírai „én” is visszanyerte polgárjogát a költészetben. Bár a tehetségek kibontakozását fékezte ez az időszak, nem akadályozhatta meg a remekművek születését. (Szabó Lőrinc: Tücsökzene, Déry Tibor novellái, Németh László Égető Eszter című regénye, Illyés Gyula Kossuth-drámája, a Fáklyaláng vagy a Kézfogások című kötetének a versei, Tamási Áron Bölcső és bagoly című műve, Illés Endre esszéi, s a Krétarajzok darabjai stb. ennek a korszaknak a termékei voltak.) Olyan tehetséges fiatalok erősítették ennek a minőségi irodalomnak az igényét, mint Csoóri Sándor, Váci Mihály, Simon István, Szécsi Margit, Csanádi Imre, Kalász Márton és mások. A „fényes szelek” csoportja (az elnevezés az ifjúsági mozgalom politikai magatartásának a metaforája) Kormos Istvántól Fodor Andrásig, Nagy Lászlótól Csanádi Imréig (a közös indulásban résztvevő Juhász Ferencet és Simon Istvánt is beleértve) nagy hatást gyakorolt nálunk, főleg a „nyolcak” nemzedékére. Ez a hatás' a „Tűz-tánc" (1958) antológiában fellépő (ideiglenes nemzedéki) költői csoportosulásra (Váci Mihály, Garai Gábor, Ladányi Mihály, Mezei András, Nyerges András, Simor András) is érvényes volt. Az ő esetükben (az 1956 után kialakult politikai helyzet következményeként) főként a magatartásbeli közösségi elemek domináltak. A csoport tagjai azonban nemcsak poétikai világképük szerint különböztek egymástól, hanem politikai, világnézeti magatartásukban is.

A „harmadvirágzás” irodalmának, költészetének az indulása 1948 decembere után lényegében keresése, vallatása és megidézése volt az anyanyelvi szónak. Ezek ma is élő és megcáfolhatatlan dokumentumai annak a túláradó boldogságnak, melyek a magyarüldözés évei után a „hazára találás” örömét jelentették azok számára, akik hosszú évek keservei után, végre felemelt fejjel járhattak. A vád és a megbékélés szava egyszerre szólalt meg ezekben a versekben. Gyurcsó István Hazajöttem című versében, a Szülőföldemhez tartozom hitével a „bujdosó” korszak után a „Hazajöttem: Ó, ölelj magadhoz!/ Mutass utat a további harchoz,/ hogy önmagamban győzzek a bajon;/ mert a győzelmet nagyon akarom./ Itt akarok lenni ember, magyar!” hitét fogalmazta