Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Popély Gyula: Edvard Beneš párizsi szereplései 1916-1919-ben (tanulmány)

Popély Gyula

a magyar honfoglalás előtt ott élt a Vág, a Garam, a Nyitra és az Ipoly folyók völgyében, de ott volt a Duna mentén is, sőt a Dunántúl északi részein is honos volt, le egészen a Balatonig. A magyarok azonban ezer évvel ezelőtt a szlovákságot úgymond részben kioltották, részben beszorították az északi hegyek közé. Persze, a magyarok a továbbiakban is kegyetlenül bántak a szlovákokkal. Szerinte ennek az elnyomásnak tulajdonítható például az is, hogy a háború előtti évtizedekben olyan sok magyarországi szlovák vándorolt ki az USA-ba. Az a vád sem hiányozhatott, hogy bezzeg Magyarországon a népszámlálások folyamán mindig csaltak, és egyszerűen meghamisították a szlovákok tényleges számát. Ebben az ördögi magyarosító légkörben — érvelt Benes idézett emlékirata — úgymond ezrével hurcolták el az Alföldre a serdületlen szlovák gyermekeket, hogy ott beolvadjanak a magyarságba, az ártatlan szlovák leánykákat pedig garmadával vitték a katonai bordélyházakba.24

Nem kétséges, hogy Benes idézett memorandumai a legkülönbözőbb ferdítések, csúsztatások, sőt hazugságok gyűjteményei voltak. A gátlástalan politikus u- gyanis tudatában volt annak, hogy a békekonferencia nagyjai csaknem teljesen tájékozatlanok Közép-Európa valós etnikai viszonyait és történelmi fejlődését illetően, és ráadásul még erős magyar- és németellenes elfogultság is fűti őket. Benes tehát számíthatott rá, hogy hamis érvrendszerét a győztesek táborában senki nem fogja megkérdőjelezni és cáfolni, a legyőzöttek véleménye pedig senkit nem érdekel.

Benes párizsi „pontatlanságai” oly jelentősek voltak, hogy háborús emlékirataiban később maga is kénytelen volt utalni azokra, persze cáfolva szándékosságukat. „Tévedéseit” — amelyeket természetesen minden esetben a csehek javára, il- ^ letve a magyarok és németek hátrányára követett el — a gyors cselekvés kényszerére való hivatkozással igyekezett megmagyarázni. „Nem akartam, hogy a nagyhatalmak esetleg hirtelen hozott döntésekkel lepjenek meg bennünket. (...) Ezért a lehető leggyorsabban, úgyszólván rögtönözve és minden segédanyag és irodalom nélkül állítottam össze legtöbb békeemlékiratunkat, amelyekben lefektettem valamennyi békekövetelésünket. így történt, hogy néhány tárgyi hiba is előfordult bennük, amelyeket később mint szándékos, célzatos okfejtést vetettek szememre. Ezek a szemrehányások igazságtalanok. Különben is ezek a tévedések egyáltalán nem voltak hatással a békekonferencia döntéseire” — mentegetőzött később a nagy á- mító, igyekezvén elbagatellizálni „tévedéseinek” kihatását.25

Benes önigazoló mosakodását komoly történészek soha nem tartották elfogadhatónak. Ma már az elfogulatlan cseh történetírás is egyre inkább elismeri a részben általunk is bemutatott megtévesztő hazugságoffenzíva tényét. „Benes valamennyi memoranduma túlzás nélkül nevezhető féligazságok, sőt egyenesen hazugságok gyűjteményének” — hangzott el például az egyik cseh történész előadásában 1992-ben egy Prágában rendezett nemzetközi tudományos konferencián.26

A korabeli cseh politikai közvélemény azonban szinte túláradó lelkesedéssel üdvözölte Benes párizsi szereplését és sajátos érvrendszerét. Egyes szlovák politikai vezetők étvágya is nőttön nőtt 1919 januárjában és februárjában. Hatalmas mé-