Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Popély Gyula: Edvard Beneš párizsi szereplései 1916-1919-ben (tanulmány)

Edvard Beneä párizsi szereplései 1916-1919-ben

területeit autonóm tartomány formájában a köztársasághoz kell csatolni. Ravasz taktikai húzással annak lehetőségét is felvetette, hogy e ruténlakta területeket elvileg akár Lengyelországnak vagy a független Ukrajnának is odaadhatnák, de mivel egyik nevezett állam sem tart rájuk igényt, az egyedüli lehetséges megoldás a Csehszlovákiához való csatolás. Egytől azonban mindenképpen őrizkedni kell: a rutén népet semmiképpen sem szabad otthagyni úgymond a magyar faj hallatlan elnyomásának áldozatául.21

A tárgyalt emlékirat következő szakasza a csehszlovák-délszláv korridor kialakítását szorgalmazta. Benes „történelmi” fejtegetései szerint a magyarok ezer évvel ezelőtt szétszakították az összefüggő szláv etnikumot a Duna-medencében, ennek ellenére a szláv elem részben napjainkig megmaradt ezeken az igényelt nyugat-dunántúli területeken. Benes állítása szerint e területek lakossága „az erőteljes magyar elnyomás ellenére is” 20-50 százalékban szláv. Moson, Sopron, Vas, valamint Zala vármegyék területén az ő számításai szerint összesen 700 000 lakos él, ebből azonban csak 200 000 a magyar, 300 000 a német, ellenben 200 000 „még mindig” szláv nemzetiségű. Javaslata a következő: Moson és Sopron vármegyéket csatolják Csehszlovákiához, Vast és Zalát pedig a délszláv államhoz. Ennek a területi rendezésnek szerinte az lenne a legnagyobb hozadéka, hogy ezáltal sikerülne végérvényesen izolálni egymástól a magyarságot és a németséget. A közös csehszlovák-délszláv országhatár Benes szerint örökre megakadályozná a németek esetleges balkáni terjeszkedését, ez a korridor tehát valójában a tartós béke ügyét szolgálná.22

Benest természetesen egyáltalán nem zavarta, hogy az általa felvonultatott nemzetiségi adatok szemenszedett hazugságok voltak. A megnevezett négy nyugatmagyarországi vármegye összlakossága ugyanis nem 700 000, hanem 1 270 115 fő volt. Ebből nem 200 000 fő volt magyar, hanem pontosan 769 169. Persze, élt még ezen a területen 282 215 német, valamint 216 205 szláv lakos is, ezek azonban csaknem kivétel nélkül horvátok és vendek voltak, és semmi esetre sem „csehszlovákok”.23

A hármas számú memorandum a cseh országrészekben élő németek problémájával foglalkozott. Benes beismerte, hogy az 1910. évi népszámlálás statisztikai adatai 3 512 582 németet mutattak ki ezeken a területeken, ezek az adatok szerinte azonban tudatos hamisítások eredményei. A németek összlétszámából ezért feltétlenül le kell vonni legalább 1 000 000 főt. Csehszlovákia természetesen igényt tart e németlakta területek egészére, mivel ezek különválasztása gazdaságilag tönkretenné az országot, stratégiailag pedig ugyancsak hátrányos lenne a köztársaság számára. Persze, a csehszlovák állam a legmesszebbmenőkig biztosítani fogja a németek mindennemű nyelvi és kisebbségi jogait— ígérte Benes —; a köztársaság egy keleti Svájc lesz, a német pedig második államnyelv.

Az ötös számú memorandum a magyarországi szlovákság problémájával foglalkozott. Benes meseszerű történelmi bevezetője szerint a „szlovák nemzet” már