Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A fordítástudomány szakközi kapcsolatairól (tanulmány)

NYELV ÉS ÉLET

lyen a nyelvszociológia, az antropológiai nyelvészet, a pragmatika, a beszélésnép- rajz, a diskurzuselmélet, a nyelvtervezés stb., sőt ide vehető a társas szemléletű dialektológia, kétnyelvüség-kutatás és kontaktológia is (vö. Trudgill 1992/1997: 74-75). Ezek közé nagyszerűen beleillik a strukturalista nyelvészet korlátaitól megszabadult modern fordítástudomány.

A fordítás a célnyelvi olvasó/hallgató, ill. a célnyelvi beszélőközösség számára készül, s tipikus esetben készítője maga is a célnyelvi beszélőközösség tagja. Ezért társasnyelvészeti szempontból a hangsúly nem a forrás- és célnyelvi beszédműnek a használat körülményeitől elvonatkoztatott - valójában ilyen formában nem létező - egyenértékűségén van, hanem makroszinten azon, hogy a fordítás mint beszédmü hogyan „viselkedik” a célnyelvi beszélőközösségben, milyen funkciót tölt ott be, hogyan illeszkedik be annak legtágabb értelemben vett kultúrájába (Lambert 1996:11, 16 és passim; Dróth 2002:10; vö. még Popovic 1975:239, 1980), mikroszinten pedig azon, hogy a fordítás milyen funkciót tölt be a konkrét közlésaktusokban, s a tágabb társadalmi kontextus, az érintett nyelvközi közlésaktusok, ill. a konkrét beszédhelyzet jellemzői - a résztvevők társadalmi háttere, egymáshoz fűződő viszonyuk milyensége, a végzett tevékenység jellege, helyszín stb.- hogyan befolyásolják a fordítás nyelvi megvalósulását (pl. milyen nagyságú forrás- és célnyelvi egységek közt jönnek létre egyenértékűségi viszonyok, s ezek milyen jellegűek). A fordításelméletnek a társas szemlélet felé való határozott elmozdulása, valamint a leíró szemlélet meghonosodása megteremtették az alapot ahhoz, hogy a fordítástudomány és a társasnyelvészet a lehető legszorosabban kapcsolódjon egymáshoz.

A társasnyelvészet - különösen pedig a nyelvszociológia - szemszögéből nézve a fordítás kérdéseivel azért (lenne) fontos foglalkozni, mert a fordításirodalom a célnyelvi kultúra szerves része, s a fordításhoz való viszonyulás magáról a kultúráról is sokat elárul. Lambert (1996:11) véleménye szerint éppúgy, ahogy a nyelvi kérdések a társadalmakban túlmutatnak a nyelven, a fordítás kérdései is túlmutatnak a fordításon. Ebből következően pedig a fordítás kérdései szerves részét kell(ene) alkossák a nyelvre és társadalomra vonatkozó társasnyelvészeti kutatásoknak (i. m. 17). Ha például a nyelvpolitika és annak kihatása az érintett politikai egységben beszélt nyelvekre fontos témája a társasnyelvészeti kutatásoknak, hogyne lenne fontos a fordítás is, amely sok esetben az államnyelvűségre vagy épp ellenkezőleg, a két-, ill. többnyelvűségre irányuló nyelvpolitika következtében jut jelentős szerephez egy-egy beszélőközösségben. Erre jelenleg az EU nyelvpolitikájánál jobb példát aligha lehetne találni, hiszen az a töméntelen mennyiségű fordítás, amelyet az EU-adminisztráció produkál, az EU nyelvpolitikájának az eredménye (i. m. 19).

A társasnyelvészet segíthetne a fordítástudománynak az akadémiai nyelvművelés iránt táplált illúziókkal való leszámolásban is. A fordítók és a fordításkutatók - gyermeki naivitással - még mindig a nyelvműveléstől várnak segítséget