Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Irodalmi szövegek nyelvészeti és fordítási kérdései
KÖNYVRŐL KÖNYVRE L. Erdélyi Margit Irodalmi szövegek nyelvészeti és fordítási kérdései „Amennyiben fordítani annyit jelent, mint távoli kultúrák között kapcsolatot teremteni, s e távolság éppúgy lehet tér-, mint időbeli, akkor korántsem köny- nyű megvonni a fordítás érvényességi körét.” (Szegedy-Maszák Mihály) Csehov művészete sokunknak nyújtott már eddig is felejthetetlen élményt. A könyvolvasónak novellái és drámái mondtak el sajátos tanulságokat, a színház embereinek: rendezőnek, színésznek, nézőnek a mindenkori kihívás felkiáltójeleivel mutatkozott be. A műfordítók is újra meg újra elővették egy-egy művét, tudva azt, hogy az európai vonzatokkal, újszerű drámaalkotói kreativitással rendelkező író a nyelv mestereként is figyelemre méltó jelenség és vonzó műfordítói feladat. Következésképp teatralógiai, drámaelméleti, szövegstilisztikai, műfordításstilisztikai és egyéb elemzések sorjáznak a könyvtárakban Csehov művészetével kapcsolatban. Ebből az értékes garnitúrából való Cs. Jónás Erzsébet tanulmánykötete, a „Kontrasztív szövegszemantikai vizsgálatok”, amely a pragmalingvisztikai elemzések között újszerűnek, hiánypótlónak és kellően átfogónak mondható. Cs. Jónás Erzsébet csaknem húsz éve foglalkozik a műfordítások stilisztikai vizsgálatával, és jelen munkája több oknál fogva érdemel hangsúlyozott figyelmet. Az egyik ok az, hogy olyan területre viszi az érdeklődőt, amely még mindig ritkán találtatik meg a tudományos szakirodalomban, nevezetesen drámaszövegek fordításainak összevetését nyújtja. Ez esetben Csehov öt drámájának (Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert, Ivanov), több magyar nyelvű fordítását hasonlítja össze az eredeti orosz nyelvű és a célzatosan válogatott magyar nyelvű szövegkorpuszok alapján. A másik oknak azt tartjuk, hogy a szerző pragmalingvisztikai vizsgálatai komoly nyomatékot jelentenek Csehov retorikai-stilisztikai (újra)feltérképezésében. A harmadik, s egyben legnyomósabb indok pedig a műfordítók egyéni stílusjegyeinek elemzése: egyfelől a forrásnyelv és a célnyelvi szöveg viszonylatában, amelyet a fordító értő befogadása és fordítói intenciói egyaránt befolyásolnak, másfelől az egyes műfordítások kontrasztív szövegszemantikai vizsgálata, amelynek tanulságai filológust, fordítót egyaránt gazdagítanak. Cs. Jónás bőséges szakirodalomra támaszkodva/hivatkozva dolgozza fel a témát, mi csupán az orosz és magyar szerzők közül emelünk ki néhányat
