Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - Dušan Mitana: Tű (novella)
Dušan Mitana halál utáni gazdag jutalomra. Egy este elment a kocsmába, és nem jött vissza többé. A kővetkező tizenkét évben nem tudatott magáról, de nekünk így is voltak híreink felőle. Néhány férfi a falunkból találkozott vele Ostravában: bányában dolgozott, és hallani sem akart munkahely-változtatásról. Mikor tizenkilenc éves voltam, levelet kaptam tőle, melyet itt idézek. Fiam, talán azt gondolod, nincs jogom írni neked, hacsak nem tartom jognak a puszta tényt, hogy én nemzettelek. De az, hogy nem törődtem veled, még nem jelenti azt, hogy nem gondoltam rád és nem szeretlek. Lehet, hogy szeretetem legjobb bizonyítéka éppen az, hogy nem törődtem veled. Ha ismernél, rájönnél, hogy az előző mondat, sajnos, nem ellentmondás. De hagyjuk; nem akarom, hogy azt gondold, mentegetőzésnek érzem szükségét. Azt választottam, amit választottam, és egyedül a- karom viselni, mert a következetesség az utolsó menedékük azoknak, akik tévedtek. írok neked, mert egy újságban olvastam az elbeszélésedet, és figyelmeztetni akarlak. Kiéreztem, hogy téged is az rombol, ami engem is tönkretett — a megváltói kmplexus. Az vezetett teológiára, a szószékre, elvette hitemet Istenben, versírásra kényszerített, alkoholistává tett, az hozott ide, a bányába, ahol végre megtaláltam lelkem nyugalmát. Igen, fiam, alkoholistává is a megváltói komplexus által váltam. Nem valami erőtlenségből kezdtem inni, hanem csak azért, hogy megmentsem az emberiséget. Egy kérdés gyötört: Miért teremtett Isten mindent ilyen tökéletesnek, csak az embert fuserálta el? Miért? Hogyan lehet ez? Soha nem gondolkodtál ezen? Én igen. Gyakran és sokáig, nagyon sokáig. És arra jöttem rá: Isten delíriumban teremtette az embert. Tökrészegen. Érted, nem? Ez magyarázza meg a hetedik napot is, a pihenés napját. Miért kellett Istennek pihennie, ha olyan tökéletes? A pihenés szükséglete — ez végképp nem isteni jellegzetesség. De neki pihennie kellett — kialudni a másnaposságot. Érted már, miért kezdtem el inni és írni? A Megváltó állapotába akartam kerülni, delíriumba, mert csak akkor lehet megérteni, hol követett el hibát. Megérteni és megjavítani. Szavakkal. Ezek voltak az indítékaim, de elszámítottam magam. Azt gondolom, inkább matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát kellett volna tanulnom. így bizony, fiam. Képzeld csak el például: a matematika képes matematikailag pontos bizonyítékot adni arról, hogy nem létezik. Érted? Ez a költészet. A relativitáselmélet, az antianyag elmélete. Fiam, ez a költészet! A legegzaktabb elméletek a legirracionálisabbak. A legegzaktabb tudomány mágia. A legegzaktabb képlet álomban is megjelenhet. Ez a költészet, fiam, ez a költészet. A tudomány csodálatos, de meggyorsítja a véget. Ha mindent megold, eljön a vég. Az embereknek már nem lesz miért élniük, mert a világ titok nélkül embertelen. Félek tőle, de szeretném megérni azt a pillanatot, mikor felfedezik a végső képletet. Valami szenvedélyes kíváncsiság hajtja az embereket előre, még ha tudják is, hogy ott veszély leselkedik rájuk, amely halálos is lehet. Kíváncsiság és a tökély utáni vágy. (Lehet, hogy a tökély a szabadság mértéke.) Mint az én életem: bolyongtam benne, mint a labirintusban, de soha nem éledt fel bennem a re
