Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - Kmeczkó Mihály: Könyvbemutató (elbeszélés)
KÖNYVbeMUTATÓ („Micsoda frappáns ötlet!”) („Ügyes ember ez a János.”) („Mindig meg tudja valamivel lepni az embert.”) A tapssal nem ért véget a takarító asszony jelenése. („Ez csak a belépő volt, kedveskéim.”) Integet, hogy hagyják abba, mert mondani szeretne még valamit. Közben esetlen mozdulatokkal feltápászkodik az asztalra. Szembe a közönséggel. (Háta mögött az elegáns szürke úr, a szerző.) (Alatta a ragyogó masszív asztal, a szerzemény.) Felgyűrődött ruhája alól kilátszik térdig érő, rózsaszín téli bugyo- gója. A közönséget elönti a látványtól a hőség. (Egyébként május van.) (Hűvös este.) (Finom akácillat.) (Meg miegymás.) A takarító asszony szoknyája úgy futott fel combtőig, mint a függöny a színházi ősbemutató kezdetén. A prológus után következett a takarító asszony komolyabbik jelenése. (A „Takarítóasszony” c. egyfelvonásos dráma.) (Utóvégre könyvpremier van.) (Vagy mi a szösz.) Akárcsak egykor ama Zarathustra, imigyen szóla most eme takarító asz- szony: Kedveskéim! Ti jókat röhögtök ittend, kedvetekre kiszórakozzátok magatokat rajtam, de azzal egyikőtök se gondol, hogy eközben mélységesen zavarjátok az én tisztességes, becsületes munkámat. Hát igazán várhattatok volna még egy kicsit, vagy tarthattatok volna szünetet, míg Juli néni kitakarít ittend, hogy utána jobban érezzétek magatokat. Hogy jobban szórakozhassatok ittend. Igazán disznóság, hogy hetente kétszer is meg akarjátok semmisíteni az alkotásomat. Rendszeresen megzavarjátok a (rend)teremtő munkám. A teremburáját! Nem kérdeztek Juli nénitől semmit, hogy lehet-e, vagy mi a fene, csak úgy, fogjátok magatokat és beleköptök a levesébe nékije. Hát ide figyeljetek, kedveskéim! Én kikérem magamnak, hogy ezt műveljétek velem! Juli néni már vén ahhoz, hogy erőszakot lehessen venni rajta, mint egy repedt sarkó fruskán. Éppen ezért, kedveskéim! Most szeditek a sátorfátokat és szépen kisétáltok innend. Elszívtok egy cigarettát, megnéztek egy filmet, felcsíptek egy kurvát, vagy csináltok, amit akartok. Addig Juli néni szépen kitakarít ittend, hogy mindenki jól érezze magát. (Azzal megrázta a porrongyot, mint egy csengőt, s miután - a szürke szerző legnagyobb elképedése közepette - lemászott a - fenekével ragyogósra csiszolt - masszív asztalról, a szoknyája legördült, akár előadás végeztével a színházban a függöny.) Finita la commedia. 4 A minden tekintetben hatásos előadást kiadós szünet követte. (Amely a kiadós zuhé („befolyása”) miatt a tervezettnél háromszorta hosszabbra sikeredett.) (Ez alatt kellett az ún. távozni vágyónak eldöntenie: megy-e vagy marad.) („Megy-e?”- „Hova a fenébe?!”) („Marad-e?” - „Gyerünk a fenébe!”) A szünet végére a közönségnek csaknem a fele (vagyis kb. az egytizede) (egészen pontosan: a 9,02%-a) (bátortalanul) visszaszállingózott a terembe. Mindenki elfoglalta korábban (végleges szándékkal) elhagyott helyét. Az emberek szinte hozzátapadtak a glédába rakott székekhez. Valami kifürkészhetetlen kín üvegesedett az arcukra. Maguk elé néztek és hallgattak. Nem volt kedvük szólni. (Önmagukhoz sem.)
