Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - Kmeczkó Mihály: Könyvbemutató (elbeszélés)

Kmeczkó Mihály

Bámulta mindegyikük a földet. Nem mert szembenézni a valósággal. (Pedig az ott volt előtte.) (Megizmosodva.) (Akár odakint a zápor.) (Vagy idebent - a tágas teremben - a szorongás.) (Vagy még beljebb - a bőr alatt - a szem mögött - a szű- kölés.)

A masszív asztal mögött most két komoly ábrázat szob/m/orkodott. (Patetikusan, mintha Hellász örökké kék ege borulna föléje.) (A mozdulatlan örökkévalóság.) (A látható és tapintható halhatatlanság.) A két hal(Óhatatlan ábrázat ellenében csak a jelenés(é)re váró masszív asztal (a vezér) (a nagy organizátor) meg a néma közönség (fegyvere a hallgatás) vonult fel (lélekben). Az öltönyébe szürkült elegáns szerző (ábrázata) mellett a könyvtárigazgatónő(né) trónolt. (Akár egy jelenés.) (Ahogy börtön lázadás/ok/ után Jelenik meg” a börtönigazgató.)

A szapora zápor hatására a közönség (g)armadája fegyelmezetten szaporodásnak indult. A könyvek, a folyóiratok is rettentő fegyelemmel sorakoznak a polcokon. (Celláikban - börtönfolyosón - a rabok.) (Vagy talán egy armáda hősjelöltjei?) Kibírhatatlan ez a (csata előtti) feszültség. Semmi se moccan. (Még a szú se mer percegni.) Az embert szinte laposra vasalja a (nyomasztó) csend.

5

Végre az igazgatónőé a szó. A börtönszagú könyvtárak (be)avatott szakembere katonásan mondja, csak mondja, csak... („Mondja csak, író úr, úri áru-é a könyv?”) (A közönség nem moccan.) (Szeme se rebben.) (Sem a hallgatónak, sem az előadónak.) („Ebben, úgy-é, éppúgy benne van a vén meg a...”) („Én! Én vagyok benne. Ebben a könyvben én vagyok minden alakban.”) (Ellenkezik az író.) („A falakban. A falakban is önt látom.”) (Védekezik az igazgatónő.) („A falakban nem!”) (Hökken meg a szerző.) („A falakban hallgatás van.”) (Fűzi tovább a gondolatot, a zászlóselyemnek ezt a gyöngécske szálát.) (Az igazgatónő újult erővel támadásba lendül.) („Tévedés, író úr! A falakban nincs hallgatás! A falakban minden van, csak hallgatás nincs.”) (A szerző újabb szavai - segédcsapatai - nem bírnak csatarendbe állni.) (Az igazgatónőt egész felmentő sereg támogatja.) („Tessék! Dugja csak oda a fülét! A fal, az valami olyan, mint az írónak a nyelv. Üzenetet lehet küldeni a segítségével. Próbálja csak ki!”) Megjelenik az alkönyvtárosnő. Egy tányér szendvicset tart a kezében fegyver gyanánt. („Előbb takarítsd le az asztalt, Zsuzskám, aztán jöhet az elemózsia!”) (Az igazgatónő friss erőket vet be.) („Az író úr valószínűleg nincs ilyen ismeretek birtokában, de tudvalevő - különösen szakmai berkekben hogy a magánzárkára ítélt rab nyelve - a fal.”) (Az író már önmagát sem képes hadrendbe állítani.) (Az igazgatónő újabb vezényszavakat oszt.) („Ne azt az abroszt, Zsuzskám, ilyen ünnepi aktushoz a fehér, hímzéses abrosz az illő!”) (Ennek a csatának közönsége is van. Mozdulatlan, akár a könyvek serege a polcokon. Gondolatban mindnyájan vigyázzba merevedtek. Fásultan vesznek részt a lelki tusában.) (Az igazgatónő átkaroló mozdulatot végez és hátulról folytatja a csapásmérést.) („Ha a magánzárkára ítélt rabban a rossz érzés