Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Regionalizmus — európaiság — önismeret
FÓRUM nyű sajátosságait, és meg kell különböztetni a művekben jelentkező változásokat, az intézményrendszer alakulását... — Az új irodalomtörténeti korszak felsejlése kapcsán a szlovákiai magyar irodalom eddigi történetében szükséges újraértelmezni azt az első kérdést, hogy a (kisebbségi) közösség és szabadság esztétikája között miért volt és van feszültség. Tudatosítva, hogy ebben a kisebbségi irodalomban is hagyományosan és folyamatosan két alapvető irányzat jelenléte, olykor (elhallgatott, esetenként felszínre kerülő) konfrontációja észlelhető. Egyfelől egy olyan irányzaté, amelynek értékrendje központjában a nemzeti kisebbség és közösség sorsa a meghatározó, másfelől egy olyan irányzaté, amely a személyiséget helyezi a centrális helyre. Nyilvánvalóan az „irodalmi harmónia” — ezt egyértelműen a két háború közti és az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom fejlődése is bizonyította — csak akkor az igazi, ha az esztétikai többszólamúság maradéktalanul kibontakozhat benne, s tisztázódhat több elvi fontosságú kérdés, többek között az: vajon mindaz, ami újólag kezdődik jelenünkben — az összetartozás tudatának felerősödése —, milyen helyet kaphat a szlovákiai magyar irodalomban, és milyen értéket képviselhet az egyetemes magyar irodalomban. E néhány kiemelt problémakör is sejteti az eddigi kutatások kibővítésének, részletezésének lehetőségét és szükségszerűségét. A szlovákiai magyar irodalom kutatóinak újból és meggyőzően kell bizonyítaniuk és tudatosítaniuk, hogy ez a kisebbségi magyar irodalom a történelem során helytálló közösséget képvisel, amely értékeinek etikailag és esztétikailag megkülönböztetett része. Ebben az irodalomban újabb és újabb aspektusával tárulkozik fel a lét, s ezzel gazdagítja a világot. A kisebbségi író és költő is a lét addig feltáratlan övezeteit kutatja — társadalmi és egyéni, politikai és pszichikai értelemben egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy a szlovákiai magyar irodalmi alkotásokban megfogalmazott igazságok mindig teret kértek maguknak az irodalmon kívüli területeken is. A szlovákiai magyarság eddig leginkább az irodalom segítségével fogalmazta meg önazonosságát, nyelvéhez, kultúrájához és szülőföldjéhez való ragaszkodását és jogát. Önazonosságán kívül irodalmában is mindig igényt tartott azonban sajátosságának felmutatására, mellyel (mint etnikai közösség is) alkotórésze az egyetemes magyar irodalmi és kultúrkincsnek. Enélkül sem a kisebbségi egyén, sem a kisebbségi közösség, s annak irodalma nem lehetne önmaga lényege: önazonossága és sajátossága, létének kritériuma. Ennek jelentőségét a szlovákiai magyar irodalom immár nyolc évtizede bizonyítja, és napjainkban is hangsúllyal bontakoztatja ki sajátos reneszánszát az egyre inkább felerősödő globalizációs tendenciák mellett. FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM Alabán Ferenc: Irodalomközelben, Nyitra, 1992 Arató Endre: Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918—1975, Budapest, 1972 Botka Ferenc: A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája 1919—1937, Budapest, 1966 Csanda Sándor: Első nemzedék, Bratislava, 1968
