Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Cselényi László: Antaeus panasza (Bábi Tibor kötete elé)
Antaeus panasza 2 íródott pedig mindez 2001-ben, az ezredfordulón, a Napló és memoár című jegyzetsorozatomban (a sorozat a Szabad Újságban jelent meg), s föltehetően része volt e soroknak abban, hogy 2003-ban, a költő halálának 25. évfordulójára, íme, mégiscsak megjelenik egy újabb Bábi-válogatás, sorrendben a harmadik, a- mint az az előbbiekből következik. Milyen legyen az új „válogatott-Bábi”? Ha fentebb azt állítottam, hogy Bábi a harmadvirágzás „nyolcak” előtti korszakának a legjelentősebb lírikusa, most meg a sors úgy hozza, hogy a legújabb Bábi-válogatást én állíthatom össze, akkor a válasz nyilvánaló: illik helyre állítani a megsérült világrendet, s magával a Bábi-szö- vegekkel kell bizonyítanom korábbi állításomat. Tény, hogy költőnk sok olyan verset írt, főként az ötvenes évek első felében (ezek főleg az első gyűjteményekben, az 1954-es Ez a te néped, s az 1955-ös Hazám, hazám című kötetekben láttak napvilágot), amelyek nem látszanak igazolni azt az állításomat, hogy jelentős költő lett volna. Márpedig ez az igazság, s ezt bizonyítani nemcsak a későbbi, az 56 utáni köteteivel tudom, hanem már az 55-ben megjelent második gyűjteményével is. Mert ebben bizony, alig egy évvel az Ez a te néped után, már olyan jelentős, mi több, meghökkentő költeményekkel találkozunk, mint a már említett Okulásul, vagy az ugyancsak említett Mónika, a Jó úr, szép úr, Az idő elfújta, s még egy-két, mai ízléssel is vállalható telitalálat. Ám Bábi, értelemszerűen, az 1956 utáni korszakban válik igazán jelentős költővé. S nem is annyira az 1960-ban megjelent Vándormadár című kötetével, hanem az 1964-es Tízezer év árnyékában című gyűjteményével. A Bábi-líra csúcsa bizonyosan ez a kötet volt, és nem a későbbi A forrás éneke vagy a Könny a mikroszkóp alatt. Ezek ugyanis, talán azért, mert terjedelmes és egységes kompozíciók, árnyékba borították a megelőző opusokat. Főleg A forrás énekének jutott érdemtelenül nagy dicsőség, amely, ha nem is olyan „szó, szó, szó”, mint két éve láttuk, de semmiképpen sem olyan jelentős, mint ahogy olyan sokan vélték vagy vélik ma is. Tóth László nemrég megjelent Förtelmes kaszálógép című antológiájában például éppen A forrás éneke terjedelmes részletével (és csak azzal!) szerepei a költő. S ezzel, szerintem, a Bábi-életmü jelentős mértékben eltorzul. Árnyaltabban ugyan, de majdnem ugyanezt cselekszi Zalabai Zsigmond 1982-ben, a csehszlovákiai magyar írók sorozatának Keresek valakit című Bábi-válogatásában. O teljes egészében közli úgy A forrás énekét, mint a Könny a mikroszkóp alatt című ciklust, a rövidebb versekből viszont, beleértve a Tízezer év ár- nyékábant is, túlságosan szűkkeblűén szemezget, s ezzel ugyanúgy eltorzítja a valóságos Bábit, mint a Förtelmes kaszálógép. Mindezt tekintetbe véve azt kell mondanom, hogy a leghűbb képet a költőről az 1968-ban (!) napvilágot látott Se elevenen, se holtan című válogatás adja, melyet föltehetően még maga Bábi állított össze. Ez is tartalmazza ugyan a teljes Forrás énekét, de például anélkül, hogy ezt jelezné, a Könny a mikroszkóp alattbó\
