Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Cselényi László: Antaeus panasza (Bábi Tibor kötete elé)
Cselényi László etetlenségén kívül alighanem Okulásul című, 55-ben, a Hazám, hazám című kötetben megjelent versének köszönhette: ,JVyolc testvér közül mai napig,/csak én maradtam meg magyarnak,/ embert alázó kényszerűség,/ a nyolc közül csak én tagadlak.'” Hát ez bizony 55-ben bátor tett volt. S valószínűleg ennek a született bátorságának köszönhette a szepsi száműzetését is. Ám Bábi, ahogy mondtam, ellentmondásos figura volt a költészetében is. Mostanában került kezembe újra a 66-os Szélkiáltó című antológia, s abban ilyesmik: „Még dúl az ellenség és gyújtogat,/Nyújtsd a népnek mindig jobb kezed!/ így lesz erős frigy fellegvára/ És jövendőnk a szövetkezet”. 12 évvel az Okulásul után! S mindezek ellenére: Bábi ötvenes-hatvanas évekbeli költészete líránk első vonala. S hogy erről a fiatalabbak mit sem tudnak, ez a mi megbocsáthatalan mulasztásunk. A költő halála után kiadott utolsó Bábi-mű, a Keresek valakit című, 81-ben megjelent versválogatás nem volt szerencsés: egyrészt szűkmarkú volt, másrészt szűkmarkúságában is félrevezető. Nagyrészt az emlékezetes két hosszú kompozíció: a Forrás éneke és a Könny a mikroszkóp alatt tölti ki, rövid verseknek alig jut benne hely. De ma már a Forrás éneke „emlékezetességével” is baj van. A megjelenése idején jelentős teljesítménynek véltük, most, ahogy újraolvasom, elborzadok: szó, szó, szó, szó. Kongó, üres retorika. Az Okulásul mellett a korszak másik kultikus nagy verse, emlékeim szerint a Mónika című Bábi-ballada volt: ,.Áztattam a kendert, futó hab alattam,/ mint a kender, áztam a futó patakban./ Fűtsük a kemencét, hűvös az est, fázom: /édesanyám, kire maradjon a vászon?” Hajói emlékszem, Turczel írta le először e sorokról, hogy mintha egy Arany-ballada részlete lenne. De hát nem kell ahhoz nagy versműveltség, hogy felfedezzük e versben Aranyt, a vers igazi újdonsága az, hogy úgy, Arannyal együtt szép. Nos, a Keresek valakit válogatásból ez az „Arany-ballada” is hiányzik, a- hogy nincs benne a Jó úr, szép úr, Az idő elfújta, az Ez is történelem, sőt talán a korszak legszebb Bábi verse, a Ferrhad Musztafa és Ovidius sem: „ A néma kézzel-lá- bbal magyaráz./ Szent igaz anyanyelvűnk drága kincs, /de Konstancában él egy vén halász:/ Ferrhad Muszatafa - s anyanyelve sincs./ A lármás, tarka kikötőben nőtt, / hálót foltoz, pipája jól szelei;/ feledte rég, mily anya szülte őt, / él, bár hatvagy hétféle szót kever. ” Az ilyen versek vagy az olyanok, mint a Keresek valakit, A szél dicsérete, a Tízezer év árnyékában (a már említettek mellett) a líránk élvonalába tartoznak most is. Ideje lenne hát Bábit egy újabb, bőkezűbb és elfogulatlanabb válogatással visszahozni az irodalmunkba. Ha már születésének 75. évfordulója nem volt, halálának 25. évfordulója (2003) jó alkalom lenne erre.
