Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Regionalizmus — európaiság — önismeret
Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között ségét, s így kísérhette figyelemmel a magyarság sorsának alakulását és a változó európai helyzetet. Kisebbségben volt ugyan, de a magyarországinál szabadabb helyzetben, az első világháború után széthullt magyarságot egyes részeinek elszigeteltségében is figyelhette. Ezért bírálhatta joggal a nacionalizmus minden formáját, s ezért állhatott a fiatal magyarok haladó mozgalmának, a Sarlónak az élére, mely példát mutatott a társadalmi haladás és a kis népek megbékélésének lehetőségét felmutató kezdeményezésben. Fábry Zoltán gondolkodásának folytonosságát jelenti az európaiság eszméje abban a közegben, amelyben a szemlélettágítás igénye (már a húszas években) megjelent és hatott. A vox humana szlovákiai feladata lett az a motiváló erő a két világháború közötti időben, amely változást eredményezhetett az egész magyar szellemi atmoszférában, mivel az „európai magyarság” gondolatát korszerűen teljesítette ki, s nemzedékek élték meg küldetése értelmét. Európa „embervonatkozásainak” hangja és küldetése összecseng az „európai magyarság” lényegével, melynek alapján Fábry Zoltán az adott történelmi helyzetben elsőként vállalta a magyar értelmiségiek közül az európaiság gondolatát. * * * A két háború közti időszak az alkotói szerepet, feladatot és magatartást illetően mást igényelt mint jelenünk. Természetes volt, hogy az író hatása, jelenléte a nemzetiségi kisebbségi tudatban (s az egyetemes magyar irodalomban is) egyre erőteljesebb legyen. Nincsenek feldolgozva azok az impulzusok, melyeket Fábry Zoltán, Győry Dezső és más domináns szlovákiai magyar alkotók munkássága, cikkei és levelei az olvasók tudatában és a bátorságot igénylő helyzetekben keltettek. Voltak időszakok, amikor nemcsak Szlovákiában, hanem az egész Dunatájon sokan Stósz felé néztek, Győry Dezső verseit és cikkeit olvasták, és tőlük várták a felvilágosító, bátorító szót, hogy ők szóljanak mások és minden magyar helyett. Ezért képviselhettek távlatot, s ezért tudták mozgósítani az országhatáron innen és túl egész írói nemzedékek alkotói erőit. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az említett magatartás miatt kevés íróról szólva lehet felvetni a 20. század történelmének annyi fontos és lényeges kérdését, mint éppen Fábry Zoltánnal és Győry Dezsővel kapcsolatban. A két háború közti évek jellegzetesen olyan történelmi korszakot jelentenek, melyben a művész-írói magatartás etikai oldala sokszor nagyobb hangsúlyt kap, mint az esztétikai. Duba Gyula meglátása szerint: „...az etika fölötte áll az esztétikának, meghatározván nemcsak a művész életbeli magatartását, hanem művének a stílusát, formáját és eszmei tartalmát is. Maga Fábry Zoltán tulajdonképpen így fogalmazta ezt meg: »Vannak korok, sorsfordulók, amikor maga az írói magatartás lényegül műfajjá«”. A pontos fogalmazás felszínre hozza a gondolati lényeget, a Fábry-féle értelmezés magvát, melynek valójában nincs köze az esztétikai műfaj meghatározásához. Nóta bene!: az irodalomtörténet már vizsgálat tárgyává tette Fábry irodalomról, alkotókról mondott téves véleményeit (kritikai, eszmei elfogultságait és egyoldalúságait), s később maga Fábry is belátta tévedéseit. Jó példája ez annak, hogy egy alkotót és gondolkodót hogyan vezetik rá saját tapasztalatai az elkötelezettségből fakadó morál és az esztétikai érték elválaszthatatlan egységére. A stószi
