Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Regionalizmus — európaiság — önismeret
FÓRUM meg az európai kontextus vonzástere. Már a húszas évek elején a kisebbségi irodalmi élet kérdéseivel foglalkozva a Kassai Napló hasábjain Irodalom és magyarság címen fejtette ki véleményét a korabeli irodalmi életről. A nacionalizmus, az önképzőköri irodalom elleni fellépése többek között első kinyilatkoztatása a kisebbségi magyar irodalom európaiságának is. Fábry az európaiság eszményét a Szent Gallen-i kalandtól származtatta, Mohácson, Wittenbergen, az újhit prédikátorain, majd Bessenyei György és Kazinczy Ferenc kapcsolatkeresésén és programjain keresztül a Nyugat-nemzedékig vonultatja fel. Az a következtetése, hogy a „kalandorságok felelőtlenségéhez” — a Quedlingburgokhoz, Trianonokhoz — nem szabad visszatérni: „Az európai irányt nem szabad elejteni. Most ez — létkérdés, a menekülés útja és feltétele. De irodalmunk csak akkor lehet európai, ha kultúránk, vágyunk, célunk összeesik azzal az Európával, mely Trianonok, tankok és Spenglerek dacára a saját talaján újra és megint csak élni akar.” Ady Endre a nagy példakép és az értékmérő, de a kisebbségi sors is kínálja az európai irányt. Az írói alkotómunka teremtő programját nem elvontan, nem a „mindenségben” feloldottan fogalmazza meg, hanem történelmileg és geográfiailag pontosan megjelölt környezetben. Fábry irodalmi programja igényes és követésre méltó, márcsak azért is, mert a csehszlovákiai magyar irodalomnak nem voltak olyan történelmi előzményei, mint az erdélyi és a vajdasági irodalomnak. Ennek a kisebbségi irodalomnak az előzményeit csupán a magyar irodalom földrajzi helyzethez kötődő hagyományai jelentették, s az a tény, hogy 1919 után Csehszlovákia befogadta a Magyarországról elüldözött haladó írókat. Ezek az alkotók jelentős szerepet vállaltak a csehszlovákiai irodalmi élet, a kisebbségi sajtó és a közművelődés megindításában, valamint a haladó eszmék terjesztésében. Valójában ebbe a vonulatba és helyzetbe illeszkedett be a Fábry által meghirdetett program is, mely az irodalmi alkotás értékelő, kiválasztó és determináns elemének és törvényének egyértelműen az esztétikai értéket ismerte el. Említett cikkéből idézünk erre vonatkozó megállapítást, mely szintén az európaiság és a nyitottság szinonimájaként értelmezhető: „író csak az, aki az esztétika normáit igazolja és példázza. Irodalom csak az, ami ezt az egyetlen kritikát kibírja. És a legnagyobb szégyen, az életképtelenség legszomoróbb jele lenne, ha ettől az egyetlen biztos művészi feltételtől félteni kéne — magyarságunkat.” Fábrynak ez a definíciója egybeesik a „magyar emberirodalom” megvalósításával. Az emberközpontúság igénye, mint egy modern reneszánsz eszmeiség az expresszionizmussal és Ady példájával szinte szuggerálta számára a nyitást, az irodalom európaiságát. Irodalmi példái, a világirodalom nagyjai, köztük Romain Rolland, Stefan Zweig, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Stendhal, Tagore és további nagy alkotók felfedezése is erősítik benne a választott irány helyességét. Fábry Zoltán európaiságának példája egyszeri és rendkívüliségében példaértékű. Kisebbségi sorsba jutott, de nem a szellemi világ beszűkülésének értelmében, mert amit személyes sorsa hátrányának szánt, azt ő előnnyé változtatta. Stószi magányában az európai szellemi élet áramkörébe kapcsolta magát: összefogta a szálakat könyvekkel, folyóiratokkal, dokumentumokkal és levelezéssel. Műveltsége és tájékozottsága segítségével felszámolta elszigetelt
