Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Útravaló 1958 szeptemberében - Fábry Zoltán: Ideje már bizony
„Ideje már bizony” tésekkel, statisztikai ellenvetésekkel szüntetni. Ehhez több kell: megértés, meglátás. Ezt szomjazzuk, ezt várjuk. Ma csakúgy, mint tegnap. Pedig közben sok minden megváltozott, csak a mi irodalmunk nem tud kitömi a köré kerített visszhang- talanságból és megértetlenségböl. Kell ezután még mondanom, mit jelent, mit jelenthet nekünk ez a most induló folyóirat? Amikor a magyarországi lapokban az első hírek jelentek meg a folyóiratról, a kommentárok nyomatékosan hangsúlyozták, hogy ezzel egy lehetetlen helyzet ér véget. A lehetetlen helyzet felszámolása a lehetőséget jelenti. Visszhangtalanul éltünk eddig. Most kilépünk belőle. Ez persze egyelőre kevés. És ez a kevés fog tükröződni az első lépteknél. A döntő e- redmény - a kitörés ömagunkból - nem máról holnapra fog megtörténni. De a mód adva van, az út ki van jelölve, csak élni kell vele. Kapjunk utána két kézzel. Két nemzedéknek nem volt kristályosító pontja: irodalmi folyóirata. Ha most van, akkor ez a magyar fiatalok első számú ügyévé lép elő. Az ő kezükben van - tollaik hegyén, írógépek billentyűjén - a vox humana népének mondanivalója és jövője. Negyven év nehézségét, súlyát, letagadhatatlanságát, kötelezettségét adom tovább: az emberség ügyét és hangját, létének legbiztosabb zálogát. Nincs rózsaszínem, derükönnyítésem, szóvirágom. Az idők teljében élünk újra. Az embertelenség régi és új vállfajai szinte kiprovokálják a humánum törvényét: az embert az embertelenségben. Negyven éven át minden eddig volt indulásunk Adyból sarjadt. Nemhiába mondtuk és vállaltuk mindig megszentelt hagyományként semmiből kezdődő életünk ez állandó magyar örökségét. Embernek lenni, embernek megmaradni az embertelenségben: nagyobb, nehezebb, kötelezőbb és megtartóbb parolát senki sem mondhat, senki sem adhat. Ma is, most is Ady szól: inakhoz, utódokhoz újra. Az indulást nem véletlenül és nem ötletszerűen köszöntjük véle és általa: „De hová, merre tenném és kikbe Hitem, lelkem és a nem várt jövendőt. A Jövendőt, ki nem nyílik Hitbe, Ha nem bonttok ki ékes kendőt Ha nem bonttok ki ékes kendőt? Indultok? jó, ideje már bizony. De kendőtök legyen ékes szép zászló. ” A vers címe: Levél ifjú társakhoz. És intelme változatlan. Negyven év fordulóján állunk: kendőnk, kendőtök legyen és maradjon ékes szép zászló! Induljunk! Indulhatunk!
