Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Regionalizmus — európaiság — önismeret

Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között

nézve) nem mindenki számára fenntartás nélküli. A megállapítás, miszerint „Forbáth »Európa-tudata« s nagy távolságokat befogó humanizmusa vitathatatlan, de mivel közösségek felett él, európaisága nem konkrét európaiság. Pedig a költő igazsága mindig saját, egyszeri valóságának (amely mindig egy közösség valóságában válik konkréttá) s az egész emberiség valóságának a szintézise. Forbáth esetében azonban a szintézis első tagja sajnálatosan hiányzik. »Szlovenszkói magyar«, de szlovákiai vonatkozásai is csak -vonatkozások« s nem tudat (közösségtudat) hordozói. Ezért érezzük hellyel-közzel úgy, mintha Forbáth csak egyszerűen magyarra fordította volna a két háború közötti Európát, Picassót és Apollinaire-t, Nezvalt és Gauguint.” Forbáth Imre lírája e számon kérő konstatálás alapján úgy lehet „problematikus”, mint szlovákiai magyar, azaz úgy mint kisebbségi költészet. Nem lehet azonban „problematikus” olyan értelemben, mint magyar költészet, vagy még inkább: „európai költészet”. Elsősorban azért, mert vitathatatlanul a kor lényegének költője Forbáth, az antimilitarizmusé, az elidegenedésé. Individualista és tipikus entellektüel — ahogy magát minősíti, mivel ez egyértelművé teszi a lírikus önismeretének bizonyítását és így költészetének tudatosan vállalt irányultságát. Tőzsér interpretációjának korlátozó hatását saját maga magyarázza meg említett tanulmányában: „...számunkra is aktivizálható azért — írja Forbáth lírájáról —, mert korunkban újra fennáll a háború veszélye; az elidegenedés, úgy látszik, a civilizáció kísérőjelensége, s nem egy társadalmi rendszeré (mint eddig hittük), tehát mi is küzdünk ellene; s végül azért, mert bizonytalanságaink közepette (a bevezetőben már írtam a marxizmus általános esztétikai győzelmének távlatiságáról) mi is a tudományokban keressük a bizonyosságot, s ez a keresés soha nem látott mértékben forradalmasítja az újabb költői világképet s eszközöket is”.

E megállapításokat Forbáth Imre problematikusságát illetően a centrum — regionális — periféria dialektikájának alapján egészítjük ki, mely elsősorban a kánonok rétegeinek és fokozatainak viszonyára utal. Ennek értelmében:

— Egyfajta regionális (s ezen belül periferikus) „beszédforma” a Forbáthé, mely nem nélkülözi a korszellem aktualitásait és az öntematizálást sem, az avantgárd poétikát is felhasználja, de helyzeténél fogva nem tartozhat bele egy régió közösségébe, így nem képviselheti azt a költészet nyelvén sem. A térbeli regionalitás helyett egy nyelvi egyidejűséget jelez és jelent az egyetemes magyar irodalom szélesebb kontextusában.

— Másként: Forbáth Imre, mint lírikus, a regionalitás alternatív értékrendjének irodalmi képviselője (és jelensége), aki a kisebbségideológia közösségi elve által meghatározott (és elvárt) közegbe nem illeszkedhetett be. Esztétikája így nem azonosulhatott az esztétikai kánon pár excellence regionális természetével, s a szlovákiai magyar irodalom regionális kánonját sem alakította közvetlenül. Alkotói önreflexióinak sorába sem léphetett az etnikai-szociális elhivatottság...

* * *

A szlovákiai magyar irodalom és az európaiság gondolata többször közel került egymáshoz a két háború közötti korszakban. Fábry Zoltán eszmerendszerében, értékrendjében és kiállásában gyakran, különböző formában jelent