Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Fónod Zoltán: Se dobok, se trombiták...
Negyvenöt éves az IRODALMI SZEMLE mellőzhetjük majd sem Szlovákiában, sem másutt... Arra a kérdésre, hogy meddig terjed az erdélyi, a vajdasági, a kárpátaljai vagy a szlovákiai magyar irodalom határa, s a kisebbségi magyar írók tulajdonképpen hova tartoznak, egy-két év múlva kétségtelenül könnyebb lesz a válasz! Persze, az sincs kizárva, hogy maga a kérdésfelvetés is értelmetlen, okafogyott lesz. A fenti kitérő után viszont csak megerősíthetjük Csanda Gábor megállapítást, melyet az Új Szóban fogalmazott meg, 2002 decemberében, a Literatura című időszaki folyóirat második számának ismertetésekor: „Meg lehet, a szlovákiai irodalmi periodikák is teszik a dolguk, ám megfelelő intézményi háttér híján vagy koncepciók fogságában csak alkalmanként s töredékesen képesek úgy párbeszédbe hozni szövegeket, hogy ezzel egyszersmind az olvasót is lázba hozzák.” Nem volna szabad szó nélkül elmenni e megállapítás mellett. Egyszerűen azért, mert az „intézményi háttér” vészes hiánya egy évtizede súlyos tehertétele a magyar irodalomnak és szellemiségnek. A szellemi műhelyek (köztük elsősorban a magyar tanszék Pozsonyban és Nyitrán ) munkatársai, irodalmárai - tisztelet a kivételnek! -jóformán némák, holott az elmúlt évtizedekben éppen az ő elődeik voltak (a felkészült közírók mellett!) a szellemi pezsgés forrásai. H. Nagy Péter megállapítása, hogy az egymástól teljesen eltérő Irodalmi Szemle, a Kalligram és a Szőrös Kő „közös vonása, hiányossága, hogy nem tud felmutatni olyan kritikai rovatot, amelyben az irodalomról való beszéd különböző nyelveinek interakciója kísérné a re- cenzált művek befogadástörténetét” - sajnálatosan igaz. Ez - meggyőződésem szerint - nemcsak a lapok bűne, hanem ebben a „kínálat” hiánya vagy egyoldalúsága és egyes kritikusok egyértelműen magyarországi orientáltsága is ludas. Mintha kritikusaink egy része idehaza rühellné a prófétaságot... Mellesleg Márai Sándort az lelkesítette pályája elején, hogy a kassai magyar lapokban megjelent írásait közölték a németországi lapok. A kritika folyamatos hiánya összefügg, persze azzal is, hogy a Szlovákiai Magyar írók Társasága évek óta a „másod- és harmadhegedűs” szerepét játssza a szakmai viták szervezése terén. A monológok helyett - vitathatatlanul - a párbeszéd ideje érkezett el. Ezt kellene napjainkban tudomásul venni... A szembenézés hiánya nemcsak hamis illúziókat kelthet a fiatalabb nemzedékben, ám azokat a történelmi hordalékokat, rossz beidegződéseket is növeli, melyektől - egy új Európában! - szabadulni kellene. Irracionális mítoszok fortyognak ahelyett, hogy az elmélet és a tapasztalat segítené korrigálni a történelmi valósággal való szembenézés autonómiáját és bátorságát. Adornó írta Amold Schönbergről, hogy „...még soha nem szólalt meg ilyen igazmondóan az iszonyat, s miközben megszólal, a negáció révén újra rátalál feloldó erejére”. Bízzunk benne, hogy a tagadás és annak tagadása is a fejlődés dialektikáját segítheti... Az Irodalmi Szemle negyvenöt évvel ezelőtti megjelenése egy történelmi folyamat szükségszerű következménye volt. Etikai idealizmusok helyett azt a törekvést vállalta, hogy megszűnjön a kisebbségi magyar kultúra és irodalom másod
