Irodalmi Szemle, 2003

2003/8 - FILOSZNAPLÓ - Zalabai Zsigmond: Tátra-nyomok a magyar költészetben

FILOSZNAPLÓ

S pillanatra magát boldognak is véli.

Egyik az egészség rózsaszínét várja Megújult reménnyel halovány arcára,

Hogy amit az otthon megtagadott tőle,

Adja meg a Tátra fenyves levegője.

Másik a gyönyörnek repdes könnyű szárnyán,

Csillog-villog mint egy pille, vagy szivárvány;

Majd otthon ödvözli a puszta valóság:

Ezer, meg ezer gond s tengernyi adósság.

Van, akit ide is a szerelem hajta,

Mely búját, gyönyörét régóta sóhajtja.

Vagy csak most szövődik, tündérképet festvén,

Fenyvesek árnyában, holdvilágos estvén.

S futó ismeretség édes álmodást hoz,

Két idegen szívet közelít egymáshoz,

Nem mély szenvedéllyel és nem is örökre,

Csak hamar eltűnő ártatlan örömre.

Mint röpke felhőnek, mely szárnyal az égen,

Árnyéka vonúl át egy virágos réten;

Nincs, mi állandóan őket összekötné,

S felleg és rét egymást sohse látják többé.

Arra nézve, járt-e a költő a Tátrában, kezeltette-e magát - mint Ady vagy Tóth Árpád - az ottani szanatóriumokban, eddig nem találtam adatot. A Magyar i- rodalmi lexikon szerint azonban Lévay fiatalkorában Késmárkon is folytatott tanulmányokat; lehetséges hát, hogy az ott és akkor szerzett élményei álltak össze benne olyan - az idill és a borongós románc esztétikai minőségeit magán viselő - költeménnyé, amely mindenképpen helyet kér magának egy képzeletbeli Tátra-an- tológiában.

**************

Mint ahogy helyet kéme magának Babits Mihály évtizedeken át agyonhallgatott, Összegyűjtött verseiből (Szépirodalmi, 1974) kihagyott, a magyarázkodó utószóban még csak meg sem említett költeménye, a Vonaton, Tátra felé is. Itt olvashatjuk: „Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány olyan versét, amely irredenta hangjával sértené a szomszéd népek nemzeti érzését. Elhagytuk a követ