Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - FILOSZNAPLÓ - Zalabai Zsigmond: Tátra-nyomok a magyar költészetben
FILOSZNAPLÓ Zalabai Zsigmond Tátra-nyomok a magyar költészetben Filosznapló című jegyzetfüzéremben (Irodalmi Szemle, 2001/4. szám) közhírré tettem már, milyen élvezettel olvastam Kovács Sándor Iván Vágy és emlékezet című kötetének (1996) Tátra-tanulmányát („Kárpát szent bércére”. Tátra- nyomok a magyar költészetben). Jegyzetemben igyekeztem én is hozzájárulni a „Tátra-nyomok” gazdagításához, kiegészítve Kovács Sándor Iván adatait Sajó Sándornak A tarpataki völgyben című figyelemre méltó költeményével, továbbá a talán legklasszikusabb Tátra-versünkkel, Ady Endrének A föltámadás szomorúsága című nagy opuszával. Több mint egy évtizede kutatva a Felvidék verses történelmi topográfiáját, azóta újabb Tátra-szövegekre bukkantam. Az egyik Ady-for- mátumú klasszikusunktól, Babits Mihálytól származik; a másik, a hosszú élete (1825-1918) során számtalan kitüntetéssel díjazott Lévay Józseftől, aki költői érdemeinek köszönhetően 1862 óta tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, 1863-tól levelező, 1883-tól rendes, 1896-tól pedig tiszteletbeli tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, s akit megyéje, Borsod - amelynek főjegyzői, majd pedig később al- ispáni tisztét is betöltötte - jó formaérzékü, választékos hangú, csöndesen borongó verseiért 1890-ben aranytollal ajándékozott meg. Lévay a Petőfi- Arany- Tompatriász nevével fémjelzett népies irány követője volt (az utóbbi két költőhöz baráti viszony is fűzte); ha utóélete felől tesszük mérlegre líráját, ez inkább kárára, mintsem hasznára vált kevés eredetiséget felmutató költészetének. Életműve mára így szinte elfelejtődött; a Hét évszázad magyar verseinek régebbi kiadása mindössze két, az újabb pedig három versét közli; ezek közül is csupán egy a halhatatlan: a Mikes, szállóigévé vált kezdősorával: jgyedül hallgatom tenger mormolását... Ennek ellenére számunkra, a „Tátra-nyomok” kutatói számára, érdekes lehet a „boldog békeidőkben”, 1901-ben írott költeménye, a Tátrai kép: Föllegek közül a havas fejű bércek Isteni fenségben hallgatagon néznek, A magyar határon őrt állanak végig, De most béke napján nem a hazát védik. Mély csendben figyelik azt a tarka népet, Mely most lábaiknál seregelve lépked, Mely itt a nyár hevét tavaszra cseréli,
