Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Irodalmunk legendája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE nyelvezete és értékrendje egy tágan értelmezett, realizmuseszményt képvisel, a- mely racionális és pontos, ám az irracionális lírai elemek, a tudatalatti sejtések és transzcendenciák iránt is érzékeny, kényszerűen nem leszűkíti, gazdagon befogadóképes és felfedező természetű. Olyan történeti anyagával párhuzamosan és egy időben fejlődő-gazdagodó esztétikai szemléletről szólhatunk vele kapcsolatban, a- melyet a vizsgált anyagok állandóan bővítenek, ám egy sorsszerűségét átélő és a kisebbségi létből kinövő értékrend determinál. írói portréi irodalomtudatunk időbeli ívének hitelességével tükröznek olyan (szellemi) fejlődésképet, amely a szerző munkáját is aktivizálóvá teszi s műfaját gazdagabbá, tartalmasabbá. Az irodalom- történeti munkák általában az összefüggéseket kutatják és a tényeket minősítik. Szeberényi erőssége, hogy rövid terjedelemben, néha szinte pár sorban tömöríteni képes egy-egy alkotó irodalmilag teljes, ám szociológiai és társadalmi értelemben is érvényes szellemi arcképét. Ennek révén jellemző felismerést tehetünk! Míg az előző nemzedékek portréit gazdagabb szociológiai, társadalmi színárnyalat jellemezte, a harmadik nemzedék arcképein jóval több a lélektani és művészetfilozófiái vonás! Ehhez járulhat annak okát kutatni, miért idézi gyakran a szerző, saját előadásában és szavaival, a kulcsműveknek érzett írások tartalmát?! Ezek a rövid minitartalmak, néha szinopszisok, máskor csak zanzák, s éppen Szeberényi szemléletével előadva hitelesen és sokat tesznek hozzá műve „kerettörténetéhez”, kisebbségi irodalmunk fejlődésrajzához. Részben stílustörekvésekre és írói eredményekre utalnak, másrészt sorsélményeket és tájelemeket, sajátos történelmi és regionális léthelyzeteket visznek a szövegfolyamba, érzékeltetve és kiemelve törekvését, hogy irodalmunk fejlődésrajzát egyesítse, regionális elemeit számba vegye, ám az egyetemes morális-irodalmi értékrenddel való összefüggéseit is felmutassa. Jó érzékkel tapogatja a helyi adottság és érvényesség s a világi távlatok összefonódásait. Legsúlyosabb alkotói dilemmánkat érintettük: az életvalóság determinációjának és a formateremtő képzelet szabad szárnyalásának egységét! A kezdő nemzedéket a valóságélmények és a vallomáskényszer ihletik, a fiatalokat a formateremtő szárnyalás csábítja. Az idősebbek a történelmi kalodák természetét kutatják, az utánuk következők az egyén ösztönvilága testi-lelki bugyrainak és a szabadság korlátainak a megjelenítését akarják. Mindkét törekvés az irodalom jellemzője, és Szeberényi műve érzékletesen tartalmazza kölcsönhatásukat. Olyan értelemben, a- hogy a korabeli irodalmi alkotómunka erőiként és dinamizmusaként jelennek meg! Az írók sorsának, életük szociológiai körülményeinek és kömyezetrajzának a vizsgálata lényegmondónak tűnik fel. (Mint látjuk majd, a későbbiek során ez a nyom veszít jelentőségéből!) Reszeli Ferenc első kötetében (Ostromlétra, 1972) a „saját megfoghatatlan problémáit ostromolja, belső démonaival küzd”, a második azonban, a Zátony a bárkán (1988) már „Érett, intellektuális töltésű, posztmodem — a fogalom először fordul elő a műben — D. Gy. — költészetet produkál.” Mikola Anikó líráját „Különösen a zeneiség, a hagyományos formai elv és a modern poétikák sajátos ötvözete jellemzi! Kulcsár Ferenc „Hagyománytisztelő, szín
