Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Irodalmunk legendája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE mert egyben a megélt valóság építőelemeit jelentik, olyan szemléletmódot fejeznek ki, amely nem vonatkoztat el feleslegesen és nem konstruál öncélúan, hű marad a magyaros stílus törvényeihez és mindig a lényegre tör. Modem irodalomtörténeti mítoszok és már-már kötelező kánonok idején sem vesz át divatos utat megjárt művészetfilozófiái fogalmakat, nem követ egyedülállónak vélt elméleteket. Hűen és hitelesen, széleskörűen árnyalva leírja és elmondja az irodalmi jelenségeket. így minősíti az „egyszeműek” irodalmát! „Látásmódjuk a pillanatképet rögzítő fényképezőgéphez hasonlít, nem a »mélyebb összefüggéseket« észlelő kamerához. Alaposan eltávolodtak a klasszikus lírai realizmustól, a személyiséget úgy állítják költői megnyilatkozásaik középpontjába, hogy megfosztják társadalmi kötöttségeitől. A tárgyak, a dolgok, a jelenségvilág halmazainak a képe lesz lírájuk központja, ahol minden dolog csak önmagát jelenti. Törekvéseiket az átmenetiség, a viszonylagosság hatja át, minden költői témává alakulhat, a hétköznapiság fokozott hangsúlyt kap, szembetűnően gyakori jelenség a paradoxon, a groteszk, az i- róniával átszőtt elégikus deheroizáló hangvétel...” Az idézet azt is jelzi, hogy Szeberényi gondolatisága filozófiai igényű és fogalomrendszere bölcseleti jellegű. Emellett életközeli, melynek révén annak a gondolkodásmódnak a rokona, amelyet korábban Fábry és Turczel munkássága okán „íétfilozófiának” neveztem. Valahol itt rejlik irodalomkritikusi énjének lényege. Mikola Anikó költészetét így minősíti! „Emocionális világa fellázad az embert elnyomorító, emberjellegétől elidegenítő racionalizmus, hétköznapi gyakorlatiasság ellen. Tipikus asszonyi lázadás ez, amely meg akar küzdeni az ember érzelmi szabadságáért, a szerelem jogaiért és korszerű értelmezéséért. Nem véletlen, hogy a szerelem mint alapmotívum jelen van költeményei többségében, fényt és derűt, »tündöklő« szomorúságot lopva a szkepszis és remény kontrasztjára épülő lírába.” A költőnő Madárnak lenni (1979) című kötetét nem kevésbé lényeglátóan minősíti!” „A sovány, mindössze tizenhat verset és huszonhárom műfordítást tartalmazó kötetben adottságainak és lehetőségeinek zenitjére ért a költő. Feltárul benne költészetének minden fontos jellemzője. A balladás versvilág, a végleteket ostromló világkép, az ég, a föld, a tűz, a víz, az univerzum alkotóelemeinek a szüntelen szembeállítása. A mítoszok rejtelmes világa az övé, az ősi, kegyes és kegyetlen állapotok visszasóvárgása sugárzik verseiből. Hallatlanul bizalmas viszonyt alakít ki a természettel, a létezés alapkérdéseihez próbál eljutni, tudja és megfogalmazza az élet törvényeit. A népköltészet tiszta hangján az emberi lét legmélyebb titkairól tesz forró vallomásokat legújabb verseiben. A kritika a legszebben szóló magyar költők egyikének nevezi.” Az újító törekvéseket rokonszenvvel értékeli és védi, de a fiatalok gyengéit nem nézi el. A megcsontosodott formák lebontását és a költészet útkeresését helyesli, ám a végletes individualizmusnak nem előlegez bizalmat. Olyan minőséget keres, amely a folyamatosságra utal és a kisebbségi léthelyzetből nő ki — hitelesen. Nem könnyű, valószínűleg nem is lehet feledni irodalmunknak a sorsából fakadó adottságait. Szeberényi esztétikai eszköztáráról meg kell jegyeznem, hogy
