Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Irodalmunk legendája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE remt! Az irodalommal együtt születőt. Maguk a portrék is felívelő irányzatot képviselnek. Esetleges írói kezdet, mintha sem oka, sem előzménye nem lenne, fokozatosan nyer értelmet a fejlődés. A társadalmi meghatározottságok és lehetőségek árnyalják erősen. Kibontakozás, a csúcs felé, katarzis — akár a drámákban! Itt-ott korabeli esztétikai elvek villannak fel, eszmei korjelenségek, fogalomszilánkok, gondolattöredékek. Mintha élő folyamatosságát érzékelve szemlélnénk és tanulmányoznánk egy emelkedő irányzatú irodalmi galériát! Amelyet a müvekből vett részletek és korabeli minősítések hitelesítenek. A szerző semmit nem hagy figyelmen kívül, minden érték fontos számára. Máig talpon lévő, eredményes alkotók mellett akadnak egy-két könyves s azóta kallódó irodalmárok, jószerével marginálisjelenségek, mindenkire szükség van az átfogó teljesség érdekében. Igen, a teljesség! Új szín lehet egyetlen vers, figyelemre méltó hang egy novella vagy regény, a kezdeti aszály és hiányóceán sivár középszerűségében minden sajátosság életet jelenthet! Az irodalom akaratán kívül nem ismeri az esztétikum természetét, nem indul értékközpontúnak, hanem vallomásosnak és életesnek. Nincs még tapasztalata, sem öntudata, létét azonban bizonyítania kell! Szeberényi irodalomtörténetének első kötete egy gyökérverő irodalom önállósulásának és felívelő eredményességének hiteles látlelete. Az irodalom természetében van valamilyen lebírhatatlan erő! Valami nyugtalan feszítőerő, benső kényszer, úgy hitelesíti magát, hogy kikényszeríti a fejlődést. Az irodalmak életében a lebírhatatlan kíváncsiság és a formateremtő kényszer elemi léterőknek bizonyulnak és az irodalmat (művészeteket) az élettel roko- nítják. Az irodalom léterő volta ebből ered! Első pillantása a valóságot érinti, helyzetét méri fel, az önvizsgálat már fejlődés terméke, minőségi eredmény. Szeberényi korszakolása jelzi ennek lehetőségét: a nemzedékek egymást követésében rejlik! A fiatal nemzedék — új lehetőség! Irodalmunk akkori kezdetleges és fejletlen állapotában is ízlésbeli és értékváltó fejlődést hoz a Nyolcak új nemzedéke. A „legendát” illetően kételyeink voltak? Mintha a mítoszok hangján szólna hozzánk a múlt, amikor azt mondjuk: a Nyolcak! A portrésor antológiájuk — Fiatal szlovákiai magyar költők 1958 — névsorát követve Cselényi Lászlóval kezdődik. Szeberényi „elbeszéli” a költői pálya ívét, a Cselényi-vers sorsát az „epikai-lírai programver- sek”-től a „szóhalmazokból, gondolatforgácsokból... ötvöződő életmű”-ig az Aleatóriáig. Végleteket fog be a kritikai szemlélet. Átmérője még bővebb Tőzsér esetében. Genezis című műve elemzésével mutatja be az utat, amelyet „a költő vonzódása a gondolatisághoz, a tépelődő, tűnődő hangulatokhoz” kezdeti korszaka után megtesz „egy lírikus hajlamú filozófus szellemiségéig”, aki eszszé és tanulmánykötetekkel is bizonyítja, hogy „képtelen elviselni a felületességet, a hozzá nem értést, a fontoskodó dilettantizmust”. A pontos felismeréseket és néhány szavas jellemzéseket, melyekből az íróportrék kikerekednek, hosszan sorolhatnánk. Ahogy a táj elemei megmutatják a felmagasodó fát! Esztétikai alapossága mellett Szeberényi jelentősen múltérzékeny, Dobos László Földönfutókjából idézi a sor
