Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Pozsony-Pressburg-Bratislava-Posonium — „a nagy kézfogások városa” (esszé)
Fried István mázták Josef K.-t, anélkül, hogy valami gonoszát cselekedett volna, mégis őrizetbe vették. S bár az őrizetbe vétel után, igaz, erősen felzaklatva, bemehetett a bankba dolgozni, attól kezdve nem hagyhatta el a per, a processzus (eljárásnak is fordítható volna) gondolata, az előre lejátszott processzusé, amelyet értetlenkedve fogad, s amelyet oly sok „nyugati” és közép-európai értelmiségi kétkedve és hitetlenkedve szemlélt az 1930-as években, az 1940-es évek elején, az 1950-es években, majd 1968 után, hol Pozsonyban meg Prágában, hol Budapesten, hol nyugaton. Az abszurdisztáni történelem — mondhatjuk irodalomcentrikusan — az ab- szurdisztáni irodalom visszafordítása a magán- és a személyiségtörténetbe, s az önfelszabadító akciók Pozsonyban is sürgették az önszemlélet, önmegértés előmozdítását, a hamis mítoszok (ilyen címmel a svájci emigráns Irena Breznától olvashatunk írást, részletet egy közép- és kelet-európai riportokat tartalmazó, 1996- ban Bemben kiadott gyűjteményes kötetből) szétfoszlatását. Talán nem tévedek akkor, ha úgy vélem, ez az Ausztriában megjelentetett, ízléses kiállítású „Bratislava”-kötet mindehhez hozzájárul. Egy magyar olvasónak valószínűleg Petőfi és Jókai hiányzik a könyvből (akár Reviczky helyett is, akiről nem tudjuk meg, hogy németül is írt verseket), egy szlováknak Jankó KráP vagy Juraj Palkovic. Egészében azonban a kötet végigolvastán kitetszhet, hogy bár Budapest, Bécs és Prága ellenében Pozsony kevesebbet emlegetett közép-európai főváros, a régiók Európájában múltja fölértékelődhet, még megőrzött többkultúráltsága pedig újragondolást, továbbgondolást igényelhet. Grendel Lajos szlovák sikere, Dusán Simko magyar tematikájú regénye azt a szlovák-magyar kulturális kölcsönösséget segíthet érvényre juttatni, amely nélkül a közös történelem, a régebbi korszakok számos irodalmi átszövődése, párthuzamossága nemigen érthető meg. A szűkkeblűén nemzetieskedő kizárólagosságok ideje az egység felé araszoló Európában mintha lejárni látszana, pontosabban szólva, tegyünk meg lehetőségeink szerint mindent azért, hogy lejárni látszódjék, és a tanulság levonása kedvéért olvassunk bele Juraj Spitzer már följebb idézett magyar nyelvű könyvébe; a magyarul is olvasó, Sas Andorra is hivatkozó szlovák író, irodalomtörténész, akinek kanyargókkal teli életútja szintén tanulmányozásra volna érdemes, kötete 133. lapján írja: „»Ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni«. (F. Weizsácker) A múltat nem lehet leküzdeni, értelmet csak a jelennek lehet adni, ha a múlt figyelmeztető jeladás lesz, ha a társadalom hajlandóságot mutat, és bátorságot vesz ahhoz, hogy hatékony gátakat emeljen az árvízzé duzzadással fenyegető mellékfolyók ellen, ha lesz bátorsága leküzdeni a bűntudatot és szégyenérzetet, a vád és védekezés érzéseit, az érzelmi magatartás ellenállását, ha meglesz benne a készség, hogy meghallgasson és meghallgattasson, amikor a gyónó egyúttal gyóntató és megfordítva, amikor közösen keresik a megbékélést — az együttélésnek a humanitás hagyományos kipróbált normái szerinti lehetőségét. Ez a lehetőség mindig megvolt.” (Mayer Judit fordítása) És most vissza a közép-európai humanizmus 1930-as években kiadott folyóiratához, az Apolló hoz. Szemelgessünk a cikkekből: Egy magyarul megjelen
