Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Pozsony-Pressburg-Bratislava-Posonium — „a nagy kézfogások városa” (esszé)
Fried István tileg szlovákul beszéltek. (A német szöveg szlovák eredetije Ján Poničan önéletrajzában jelent meg: Spomienky. 1: Búrlivá mladosť 1920-1938. Slovenský spisovateľ, Bratislava 1975. 63.) Nehezen lehetne tagadni Poničannak a magyarokra, a németekre és a csehekre vonatkozó, igen kihegyezett állításainak némi igazságát. A csehszlovakizmus hivatalos ideológiája az állami léthez jutott Szlovákiában éreztette hatását, nemcsak a szlovákokon, hanem a magyar és a német „nemzeti” kisebbséggé lett népcsoport sorsában is. Az azonban feltehetőleg túlzásnak vagy egyoldalúságnak minősíthető, hogy az első köztársaságban a szlovákok elnemzetietlenítése állami program lett volna, a kisebbségek létezésükben sokkal fenyegetettebbeknek érezhették magukat, mint a szlovákok. A polgárinak mondott Csehszlovákia jogállam volt, de sem a cseh, sem a szlovák országrészben nem sikerült megoldani a „nemzetiségi” kérdést, és Csehszlovákia első, majd második szétesése oly történeti tény, amelynek okait csak nagy tapintattal, a kollektív bűnösség tételezésének mellőzésével, differenciáltan és a „megértés” akarásával kellene az eddigieknél alaposabban, őszintébben és mindegyik érdekelt fél önkritikus önszemléletével kutatni, magyarázni, föltárni. Ezt tekintetbe véve tárgyszerű hangnemben állapítható meg, és ez a kötet szemelvényeiből is kitetszik, hogy a hajdan háromnyelvű Pozsony mára némi jóakarattal is csupán aránytalanul kétnyelvűnek mondható, a pozsonyi zsidók és németek, valamint a második világháború után a magyarok sorsáról talán érdemes lett volna többet beszélni, írni, tudni. Bár az ilyen kurta közlések szintén eltöprengte- tők: Selma Steiner (1924-ben született) egyenesen a koncentrációs táborból tért haza Pozsonyba, a családnak könyvkereskedése volt, amelyet Tiso „Szlovák Allam”- ában (az idézőjel az emlékező hölgyé) egy szlovák író árjásított. A Hlinka-gárdis- ták 1942. július elsején hurcolták el a szülőket, ő kisöccsével együtt egy ágy alá bújt. Az öcs 1945-ben halt meg. A második világháború alatt a koncentrációs táborokban a Steiner család 82 tagját ölték meg. A többi rokon, aki túlélte a holo- kausztot, kivándorolt. A családból ketten maradtak Pozsonyban. 1991-től (emígy egy toldalékszerű zárójeles megjegyzés) a Steiner-antikvárium ismét „üzemel”, nélküle a Ventúrska aligha képzelhető el. Az írás eredetileg a bécsi Dér Standard 1992. augusztus 7-i számában jelent meg. Tuvia Rübner (született 1924-ben) Képeslap. Pressburg, ma Bratislava címmel írt verset. Emígy kezdi: „Bratislavát Pressburgnak hívták, Pozsonynak hívták.) Számomra Pressburg volt”. Majd hirtelen vágással folytatódik: „Wurm tanító megmutatta az osztályképet és szólt: /ez náci volt és ez meg ez is. Ez/ különösen szörnyű volt. Ez elesett Oroszországban és / ezt elűzték. Hogy ki élte túl a zsidó iskolások közül,/ nem tudom. „Pressburg háromnyelvű város volt. A negyedik/ nyelv a hallgatásé.” A továbbiakban Tuvia Rübner alámerül a történelembe, a kelta korig réved vissza, a rómaiak Posoniumnak hívták a várost. „Nagyon öreg város ez./ Oly öreg, hogy még engem sem ismer meg./ Aligha a viszontlátásra, kedves.” Tuvia Rübnerről csak annyi az információnk, hogy versét kifejezetten ennek
