Irodalmi Szemle, 2003

2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Pozsony-Pressburg-Bratislava-Posonium — „a nagy kézfogások városa” (esszé)

Pozsony-Pressburg-Bratislava-Posonium — „a nagy kézfogások városa”

bécsivé lett Sebestyén György. Rendkívül becsesnek bizonyul a pozsonyi németség már említett krónikás hölgyének belső tereket megjelenítő leírása, az 1880-1969 között élt Elsa Grailich 1933-as Pressburger Interieurs című kötetéből kapunk két részletet: az egyik alcíme: hagyomány, a másiké: modem lakáskultúra. Talán csak Márai Sándor Egy polgár vallomásai első kötetének (első megjelenés: 1934) kassai szobabelsőrajza ad oly hiteles képet arról, milyen körülmények között élte le életét a pozsonyi, illetőleg a kassai polgár az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd Grailichnál a (Chaplin filmjéből kölcsönzött címmel) „modern idők”-ben az anyagi kultúra melyik változata jelezte annak az életformának hétköznapjait, amely a történelem nem feltétlenül kedvező hatásai következtében visszavonhatatlanul megsemmisülni látszik, látszott. S ha manapság a közép-euró- pai városok egyikében-másikában olykor kétségbeesettnek tűnő erőfeszítéseknek lehetünk tanúi, hogy a hajdani polgári élet külső tényezőit rekonstruálják, életre galvanizálják, a lakáskultúrát illető természetes változások sem menthetik az életformának erőszakos eltörlésére koncentráló igyekezetet, amely több közép-európai város (így Pozsony) „tartalmi” elszegényítéséhez hozzájárult.

Aligha tagadható, hogy a szellem munkásai sokat tettek azért, hogy e városok közép-európaisága rögződjék az emlékezetekben; hogy a gigantomániás elképzelésekkel szemben ne a múlt konzerválódjék, hanem a közép-európaiság „üzenete” ne halkuljon el. Ján Smrek önéletrajza, nevelődésének, költészetbe érésének, a- vatódásának regénye híven beszámol, miféle élmények érték attól kezdve, hogy egy magyar gimnázium diákjaként itt tanult. Dr. Sámuel Osusky bölcseleti előadásain ismerkedett meg Henri Bergson filozófiájával, az élan vitairól szóló előadások olyannyira megragadták, hogy későbbi prágai folyóiratának, az Elánnak címe is innen származott. Két megjegyzés: 1) nagyjában-egészében Smrekkel párhuzamosan Babits Mihály is tanulmányozta Bergson bölcseletét; 2. az Elán bővelkedik magyar irodalmi vonatkozásokban, ismeretes, mily sikerrel közvetítette Smrek a magyar irodalmat a szlovák olvasókhoz. Smrek megértésről, méltányosságról tanúskodó költészet/élet-regényével szembeállítható a kommunista Ján Ponican jóval türelmetlenebb szemlélete: a magyaroknak fölrója, hogy Nagy-Magyarországot siratták, kívánták vissza, a pozsonyi németek a bevándorló szlovákokat kénytelenek voltak tudomásul venni, hiszen megfizették boraikat, a pozsonyi magyarok és németek inkább a „csehszlovákokkal”, mint a szlovákokkal létesítettek kapcsolatot. Egész Pozsonyon — folytatja Ponican —, akár egész Szlovákián Prága uralkodott, a közigazgatásban elhelyezkedett exponensei révén, az iskolákon és a művelődési intézményeken keresztül. Szlovák nép, szlovák kultúra, a hivatalos ideológia szerint, nem létezett tulajdonképpen. Szlovák nyelv sem, csupán a csehnek egy dialektusa, amelyet a „gonosz” Stúr-követők irodalmi nyelvvé emeltek. De csak átmenetileg. Hivatalosan a csehszlovák létezett, valójában a cseh volt hallható az iskolában, a Szlovák Nemzeti Színházban, cseh tanárok nevelték „csehszlovákká” (a kötetben mindenütt idézőjelben) a közép- és sok népiskolában azokat, akik erede