Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Pozsony-Pressburg-Bratislava-Posonium — „a nagy kézfogások városa” (esszé)
Fried István a szlovák írásbeliség, nem feltétlenül problémamentes kölcsönösségben, de akar- va-akaratlanul az egymásra figyelés (nem mindig jóindulatú szemmel kísérés) mozzanataitól befolyásoltan. Pukánszky Béla olyan —jelentős, bár nem jelentőségének megfelelően méltatott — tanulmányai, mint a Magyar-német szellem a Szepességben, vagy akár a mottóban idézett Pozsony történeti szerepe, még akkor is, ha a szlovák tényező nem kap olyan szerepet, mint amilyet megérdemelne, nélkülözhetetlen kiindulópontjai lehetnének egy olyan kutatásnak, amely a két-, illetőleg háromnyelvű, egy időben koronázó városként funkcionáló Duna-parti civitas többkulturáltságát, többnyelvűségét, romjaiban még ma is létező többfunkcionalitását volna hivatva feltárni. Mivelhogy a nem feltétlenül a városkép megőrzését szolgáló átépítések, a migrációs mozgalmak, az erőszakos és káros beavatkozások ellenére Pozsonyt egyetlen itt lakó és valaha itt lakott „nemzetiség” sem sajátíthatja ki, és történetéhez is csak akkor férkőzhet valóban közel, ha alapvető meghatározójaként a több kultúrára tártságát legalábbis tudomásul veszi, és beiktatja ama (kelet-)közép-európai városok sorába, amelyek között a kutatás újabban Triesztet és Csernovicot emeli ki, de amely kulturális központok közé Prága ugyanúgy besorolható, mint Pest-Buda, Zágráb, Lemberg — és messze nem utolsósorban — mind a mai napig, tanú erre a telefonkönyv névanyaga — az egykori császárváros, Bécs. Pukánszky Béla az 1938/39-es csehszlovákiai, magyarországi események „á- ramában” gondolja át Pozsony történeti szerepét, mindenekelőtt a német-magyar, majd magyar-német múltra reflektálva, annak histórikumát fölvázolva, Kálti Márk krónikájának a sorban első Pozsony-ábrázolásától a XX. századi változások eseménytörténetéig a szó szoros értelemben beszéli el az írás szerzője a „Pozsony- diszkurzust”, a kissé egy-, pontosabban mindössze kétoldalúan értelmezett kultu- ralitást, a német-magyar kulturális dialógust minden más lehetséges egymásra reagálás elé helyezve. Jóllehet, ha nem ragaszkodunk feltétlenül a harmónia tételezéséhez, a kultúrák békés és problémátlan egymáshoz simulásának illúziójához, hiszen a közös szöveg (és így a Pozsony-diszkurzus) sem bizonyosan az egyetértés, a kölcsönös méltánylás, éppen ellenkezőleg nemegyszer a „hitvita” alakzata, „ritu- álé”-ja szerint formálódik, akkor a tematikai és ideológiai ellenkezések, ellentétek, „fenekedések” mögött vagy a mélystruktúrában kimutatható párhuzamosságok és érintkezések lesznek a fontosabb tényezők. Aligha kételkedhetünk például abban, hogy Janko Kráľ, akinek Petőfi Sándor lírájával való hasonlóságairól már Milan Pišút meggyőzően értekezett, a szlovák nemzeti mozgalom emblematikájának megteremtődéséhez jelentős mértékben hozzájárult. A fenn-lenn bináris oppozíció ugyan nem mitologikus, de az akár hagyományosnak is elkönyvelhető topológia keretein belül jelentkezik, például Duma bratislavská (Pozsonyi gondolat) című versében. A víz és a fent, a vár ellentéte lefordítható lenne szlovák-magyar viszonylatokra, amennyiben érdemes volna az allegorikus előadást rejtvényfejtésnek fölfognunk. Ugyanakkor a fent-lent dichotómiát tekintve szerkezetileg Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című verse volna idézhető ide, különös tekintettel az anti
