Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Dušan Mitana: A föld gömbölyű (novella)
Dušan Mitana ben előtűnt az út Prágába, és mintha minden vérem a lábamba került volna; le kellett ülnöm. Fájdalmat éreztem a gyomromban, mely a szívem felé haladt. Elnyomtam a cigarettát, ujjaim hegyén egy kis dohány és hamu maradt; undorral nadrágomba töröltem a kezemet. — Mi van veled? Történt valami? — kérdezte a főnök. — Valahogy elsápadtál. Kikapcsoltam legfelső inggombomat, és tenyeremmel megtöröltem izzadt homlokomat. — Valami van a szívemmel — mondtam. — Ma orvoshoz kellett volna mennem. — Butaság. A szíved a te korodban. Nem szabadna annyit dohányoznod. — Nem lehet. Ma nem lehet — mondtam könyörgően. A főnök csodálkozva nézett rám: — Hogyan? Ez utasítás. Utasítás, gondoltam. Ez utasítás! Éjjel még valójában nem hittem benne, csak játszadoztam vele. Lehetőségem volt dönteni — menni vagy nem menni. Most azonban utasítás. — Nem mehetek — ismételtem meg. — Nagyon rosszul érzem magam. Nem bírnám ki az utat. A főnök rám nézett, aztán bosszúsan így szólt: — Harmincéves férfi, és gondjai vannak a szívével. Milyen ez a ti generációtok? Aztán hozzátette: — Küldd ide Berkó Józsit! Elmegy helyetted. A vér a lábamból megindult felfelé. — Máris — mondtam. — Köszönöm. Felálltam, és már az ajtóban hallottam a főnök szavait: — Vegyél ki szabadságot, és menj el valahova üdülni! Milyen egyszerű. Kibeszéled magad a szívedre, és becsapod a sorsot. Visszatért belém a felszabadító érzés, amit az első reggeli villamos hangja vált ki bennem. Hiszen nem hiszek ebben, persze, hogy nem hiszek benne. Vagy gyáva vagyok, gondoltam, de ez sem váltotta ki bennem a szégyen megalázó érzését; csodálkozva állapítottam meg, hogy a gyáváknak is lehet örömük az életben. Elkísértem Berkó Józsit az autóhoz, és útközben újabb gond gyötört. Mi van, ha véletlenül mégis történik vele valami; halálomig nem szabadulok meg a lelkifurdalástól. Mikor Józsi beszállt az autóba, az volt az érzésem, mintha tudatosan küldeném őt a halálba. Gyáva vagyok, mondtam magamnak, de már éreztem ennek a szónak a terhét. — Óvatosan menjetek, az utak jegesek — mondtam, és kezet nyújtottam Józsinak. Csodálkozva kérdezte:
