Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között
FÓRUM világkép szétesése nem szünteti meg az igényt a szubjektumteremtésre vagy legalábbis átmenekítésére. Az önmeghatározás és önteremtés kudarca (Neuba- uer regényében) a szubjektum létesíthetőségének dilemmáit járja körül, s egyfelől az én menthetetlensége, másfelől az e menthetetlenség megszüntetését igénylő ambivalencia vezeti el Neubauernek majd A jóslat (eredetileg Das fehlende Kapitel) című regényében a főszereplőket szubjektumuk újragondolásának kísérletéhez, a kilépéshez mind a modernitásból, mind a modernitást beszűkítő világból. Zima ezúttal Bahtyin nyomán eképpen foglalja össze a szubjektumra vonatkoztatható tézist: Az individuális szubjektum korántsem szuverén - alapvető, de nem is alávetett [itt a latin szó etimológiája szerinti értelmezés közvetítődik], hanem változó, szemantikai-narratív és dialógikus egység, amely a másikkal, az idegennel való vitából él. Más kérdés, hogy romantikus, XIX. századi örökségként (E.T.A Floffmanntól Dosztojevszkijig, illetőleg Stevensonig) az én-megosztottság, az én-hasadás szintén létrehozhat ehhez hasonló, az ambivalenciát az előtérbe állító szituáltságot. Mármost Neubauer Pál, de nem csak ő, nyelvileg, kulturálisan átélte, miként kívánná ellentmondást nem tűrő módon meghatározni személyiségét az egyik vagy a másik (hivatalos) kultúra, nyelvi világ vagy éppen állam. S a meghatározatlanság éppen abban a köztes helyzetben fedezhető föl, amely kapcsolatos az individuális szubjektum paradoxiájával, hogy a különféle aspektusból származó meghatározási kísérletek egymást kiolthatják, semlegesíthetik, de legalábbis a másik (vagy a többi) kompetenciáját kétségbe vonhatják. Kafka sokfelől való besorolhatósága mellé Neubauer Pál majdnem egyértelmű besorolhatatlansá- gát illeszthetjük: egyszerre volt prágai magyar és német nyelvű (valamint berlini) lapok szorgalmas munkatársa, kritikusa a szlovákiai magyar és a német nyelvű irodalmaknak, aki Stefan Zweiggel, Thomas Mann-nal és Romain Rolland-nal levelezett, miközben zenei, zenészként való indulását sosem felejtette, s végül ez tette lehetővé, hogy a Hubay-család kívánságára Hubay Jenő életrajzírója legyen Ebben az életrajzban visszavonni látszik ifjúkorának zenei-esztétikai felfogását, és a szecessziós-expresszionista elkötelezettséggel szemben egy olyan kései romantikus, XIX. századi zenei elképzelés krónikásává lesz, nem is szólva az „időszerű”, rövidre záró politikai kiszólásokról, amelynek/amelyeknek egész addigi életműve ellene beszélt. Igaz, ismét a családi hagyományra hivatkozom, a Hubay-család erősen „cenzúrázta” Neubauer munkáját, az író műve készítése közben Hubayéknál lakott, és a családdal való kényszerű összezártságában fejezte be az életregényt. Ugyanakkor jellegzetes életpálya állomása Neubauer Pálnak a Hubay-családdal való kapcsolata. Hogy ifjúkorának előbb szecessziós, majd expresszionista gondolatköréből már az 1920-as évek második felében kénytelen volt kilépni, az avantgárd e német-magyar változatának alakulásával (is) magyarázható. Jóllehet Prágában éppen ekkor a poétizmus az irodalmi élet meghatározó jelensége volt, a prágai magyar és talán valamivel kevésbé a német környezet másféle tájékozódást igényelt. A mindennapos újságírói robot nemigen engedte meg az elmélyülést a cseh irodalomban, ugyanakkor a szlovákiai magyar irodalom megosztottsága a földrajzilag távolabb elhelyezkedő, ezért
