Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között

Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között

bizonyos rálátást biztosító Prágai Magyar Hírlap kritikusaitól kiegyensúlyozó magatartást igényelt.

Az avantgárd lecsengeni látszott, Szántó György előbb Periszkóp című folyóiratával, majd Sebastianus útja elvégeztetett című regényével (ennek egyik szereplője Neubauer Pál), ide még A kék lovas című, Franz Marcot és Kandinszkijt idéző novelláskötetét számíthatjuk, kimerítette a maga expresszi- onizmusának lehetőségeit, és fokozatosan közeledett az erdélyi magyar irodalom uralkodó áramlataihoz. Stradivári című regényével (amelynek nemcsak témáját adta Neubauer Pál, hanem a mű filozófusfigurájában mestere, Constantin Brunner Neubauer által elbeszélt történetét örökítette meg) nem annyira az avantgárd, mint inkább az 1920-as esztendők Berlinje szellemi sokszínűségét elevenítette meg. Neubauer Pál szorosan együttműködött unokatestvérével, Szántó Györggyel, pályájuk azonban az egymást kölcsönösen átható német—magyar tájékozódás ellenére éppen Neubauer német irodalmi munkásságának kibontakozásakor tér el. Míg a szintén vágújhelyi születésű Szántó György a festészeti, majd irodalmi expresszionizmustól lép át a modernség egy más változatába, Neubauer inkább a századfordulós modernség felé tájékozódik, és német—magyar elkötelezettségének beszédes dokumentuma lesz Ady-fordításainak ki nem adott gyűjteménye (német Ady-kötetével Franyó Zoltán megelőzte Neubauer Pált, akinek csupán néhány Ady-átültetése jelent meg, jóllehet Stefan Zweig segítségét igyekezett igénybe venni a kiadó keresésekor). S bár önéletrajzi regénye szerint Szántó Györgynek is Ady költészete volt meghatározó irodalmi élménye, festőként expresszionista alkotásokra törekedett, s az extatikus, „dionysos”-i, a tudattalanból feltörő gondolatiság Kernstock Károly festményeire emlékeztető képeit illesztette említett expresszionista művészregényébe, nem csupán, nem elsősorban illusztrációként, hanem a szöveg képi változatának, illetőleg értelmezésének jelzéseként.

Neubauer a közép-európai szimbolizmus és szecesszió felé fordult, az 1918/19-es évek „nemzedékének” ama tanácstalanságával, amely egyelőre (valójában mindvégig) nem leli (lelte) helyét a világháború utáni Európában. Nemcsak a határok rajzolódtak át, hanem a határok átrajzolódásával párhuzamosan megváltozott a magyar és a közép-európai német nyelv és irodalom helyzete, státusa, új nyelvi (és tudati) rendszerbe került, kiváltképpen az úgynevezett utódállamokban, ahol — főleg Csehszlovákiában - a németség általában megoldatlan nemzetiségi kérdésként foglalkoztatta a politikát. A prágai német irodalom művelői ugyanakkor megkísérelték, hogy a szudétané- met problémától függetlenedve folytassák és kibontakoztassák a több központú német irodalom egy, jelentős hagyományokkal és a cseh irodalomhoz hol szorosabb, hol kevésbé szoros kapcsolatokkal fűződő változatát. Neubauer Pál prágai tevékenysége egy másik kapcsolatrendszerbe tartozás lehetőségével kecsegtetett, ugyanis a magyar és a német irodalom jó ismerőjeként részint a közvetítésre bizonyult alkalmasnak, részint arra, hogy a több kultúrához tartozásnak új formáját jelenítse meg. Ez természetesen nem volt oly magától értetődő, mint az előadásom nyomán kitetszhetne, hiszen nem