Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között

Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között

önérvényesítésük elé szubjektív és objektív okokból emelkednek gátak, és saját közönségük meg az ausztriai-németországi-svájci olvasóközönség érdeklődése, igénye, befogadási „stratégiája” között igen jelentékenynek mondható az eltérés. A szűkebb értelemben vett regionalitás, nemcsak tájnyelvi, hanem „tájhazai” irodalom éppen ezért úgy kerül identitásválságba, hogy a nemzetfogalmak változásait minden más nyelvi együttesnél mélyebben és radikálisabban éli meg, hiszen kisebbségként funkcionál, mikor - nyelvileg - egy nagyobb közösség része; ám e nyelvi tudathoz (amelynek kialakulását mindvégig befolyásolja a táj- és az irodalmi nyelv használati köre, funkciója, értéke között támadt vagy támadható feszültség) csak részben párosítható más kulturális jellegű hagyománytudat; hiszen az „egyetemes” német irodalom örökségét némileg vagy erőteljesebben átszínezi a más nyelvcsoportokkal közös, valamint a saját helyi (kulturális, történelmi, művészeti) örökség, amely a művek tematikájában éppen úgy jelen van vagy lehet, az eltérő értékelési tényezőket is figyelembe véve, mint ahogy hozzájárulhat a műfaji emlékezet helyi változatának szerveződéséhez is (amely viszont messze nem bizonyosan egyik vagy másik nyelvcsoport jellegzetes irodalmi/művészeti megnyilatkozása).

Mindezeket szem előtt kell(ene) tartanunk, ha a csak részben feldolgozott közép-európai német nyelvű, részint Monarchia-tudatú, részint regionális jelentőségű és elkötelezettségű irodalmakról gondolkodunk. Annál is inkább, mivel a századfordulón és jó darabig még azután sem problematizálódott kellő mértékben a nemzeti irodalom mindig félreértett vagy félreérthető fogalma, tartalma; így a latin nyelvű középkori-kora újkori univerzalitás szerzőit hol az egyik, hol a másik „nemzeti irodalom” tagadta meg vagy sajátította ki, és nem kevésbé ez a sors jutott ki a régió német nyelvű irodalmainak. Hogy például Franz Kafka, akinek életművét Neubauer Pál a magyar olvasók számára közvetítette, része-e a cseh irodalomnak, netán a csehországinak, az osztráknak, a csehországi német nyelvűnek, a németnek, a prágai német nyelvűnek, a közép-európai zsidónak, aligha könnyen megválaszolható kérdés, és nem azért, mert Kafka nyelvek és/vagy kultúrák között állt, illetőleg csak annyira, amennyire a Monarchia számos, nem feltétlenül ilyen összetett, a történelem folyamán ily mértékben összekuszált vonatkoztatási rendszerbe (nem rendszerbe) elhelyezhető szerzője. Mivel társpéldaként éppen Neubauer Pál még sok tekintetben föltáratlan életművét és személyiségét hozhatjuk föl, mint aki Kafkától eltérően két nyelven írt, fordított két nyelvből két nyelvre, ennélfogva tevékeny részese volt két irodalomnak, két nyelvi kultúrának; és aki éppen ennek az eldönthetetlenségnek (hogy tudniillik német-magyar nyelvű szerző, a prágai német nyelvű és magyar nyelvű irodalomnak a maga korában jól ismert művelője, illetőleg zsidóként később üldözöttje), határhelyzetnek, többszörösen periférikus tudatnak reprezentánsa. Visszatérve a följebb fölvetett problémához: Közép-Európa német nyelvű irodalmának több képviselője legitimálta magát fordítóként, szülőföldje többségi irodalmát ültette át német nyelvre, részint a szülőföld német nyelvű sajtója, könyvei, részint a bécsi vagy a németországi sajtó, kiadók részére. Ez a fajta kultúraközvetítés (magyarországi példája többek között Kertbeny Károly Máriáé, a német