Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között
FÓRUM nyelvű, XIX. századi Petőfi-kultusz megalapozójáé vagy Steinacker Gusztávé) hitelesítette a közvetítő „nemzetiségét”, egyben, amennyiben volt ilyen törekvése, a saját művek létesülését is oly mértékben határozta meg, hogy azok ennek a kultúraközvetítésnek részei lettek (akár Steinacker Gusztáv líráját említhetném, akár a XIX. század első felének, közepének oly költőit, mint Joseph Wenzig vagy Kari HerlolSsohn). A közép-európai, Monarchia-beli németség más reprezentánsai a regionális német nyelvű irodalomnak, sajtónak lettek munkásai, és lényegében régiójukról hoztak „irodalmi” hírt, annak a szűkebb körű, hagyományőrzőként önmagát olvasóival elfogadtató kultúrának lettek tolmácsai, emiatt úgy érez(het)ték, hogy e szűkebb értelemben vett anyanyelvi közösségtől kaptak megbízást, hogy a művekben számot adjanak a közösség múltjáról, a jelen küzdelmeiről, és mintegy elkötelezett szerzőként a népcsoport „igazságát” hirdessék. Az erdélyi szászok történelmi regényeiben például ott a közös (történelmi, politikai, kulturális) örökség, ám aligha tekinthetünk el attól, hogy Jósika Miklósnak önnön korában nagy hatású regényei szinte megalapozták a közös látást, amely aztán a partikularitás védhető nézőpontjává egyszerűsödött, ám ezek a történelmi regények pregnáns kifejezői, olykor egészen „konkrét’-ra lefordítható üzenetei az erdélyi szász önmeghatározás hagyományának. A „világ’-irodalomhoz fűződő viszonylatokat a legteljesebben a prágai német nyelvű irodalom tematizálta, s itt nemcsak Kafkára szokás hivatkozni, Franz Werféltől Max Brodig terjedelmes a névsor, s ha nem az „első vonal”-ban, itt lehet említeni Neubauer Pált is. A prágai német nyelvű irodalomnak a cseh irodalom felé nyitottsága már a XIX. században jórészt meghatározta az írói-fordítói életműveket, bár a skála elég széles, mivel cseh témát nem csehországi alkotók is, a cseh szellemi élet számára sem közömbösen, feldolgoztak (mint például Franz Grillparzer vagy a magyarországi származású Nikolaus Lenau); de a XX. század perdöntő jelentőségű lételméleti, egzisztenciális problémáit majd az a prágai német nyelvű irodalom ismeri föl, amely a határhelyzetet tudatosítja a maga és szűkebb meg tágabb környezete számára: határhelyzet ez időben, a modernitás ért válaszútjára, a korszakküszöbre és fájdalmas fölismerésére; határhelyzet ez térben, a Berlin-Prága-Bécs háromszög vonzásában és taszításában; a prágai németségnek a maga, cseh elemektől nem teljesen független nyelve, a „birodalmi” németé meg a bécsié, a Burgtheater németségéé; de határhelyzet ez „politikailag”, vallásilag, rövidebben: a hovatartozást tekintve (ez irodalom ismert művelőire gondolva), mivel a zsidóságnak nem zsidóságként, hanem burzsoáziaként, polgári elemként való gazdasági térnyerése párhuzamos egyfelől az antiszemitizmus régi-új formáival (például a cseh- és magyarországi vérváddal és perével), másfelől az asszimilációs igényekkel és felemás eredményeivel, harmadrészt az ébredező zsidó öntudattal (cionizmus, maga az újságíró-regényíró Herzl Tivadar is kultúrák között áll). Neubauer Pál személyiségként azért érdemel(ne) az eddigieknél jóval több figyelmet, mivel „szociológiailag” és lélektanilag is tanulmányozhatók pályáján a nyelv- és kényszerű tudatváltások és azok hátterének kölcsönhatása, így a közép-európai történelem egy vonulata, szerzőként - a személyiségtől természetszerűleg egyáltalában nem függetlenül
