Irodalmi Szemle, 2003

2003/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Nem lehet nem kommunikálni?!

A harmadik fejezetben a közvetett (írásos) kommunikáció viszonylag alapos feldolgozását találjuk. A megcélzott olvasók jobbára az egyetemi hallgatók, fokozatosan azonban többeknek szóló, egyre nagyobb merítésü lesz a tananyag, különösképpen a közéleti levelek, ügyiratok, sőt az ügyiratok kezelése témakörök kapcsán. Jó ötletnek tartjuk, hogy nem csupán a foiskola/egyetem berkeiben használatos írásos kommunikáció kritériumrendszerérői szól a publikáció - ezek egyébként jól összege- zettek, tanulhatók, taníthatók -, hanem külön jelentősége van e részben „a hibáinkból is tanulhatunk” elv érvényesítésének, amikor szak- és évfolyam-dolgozatokból stb. összeállított hibalistákat, helytelenségeket találunk, akárha kerülendők címszó alatt. Az ügyintézés írásos kommunikációja korunk mindennapjaiban a kiterjedt vállalkozási/közéleti szférában s az elharapódzott adminisztráció miatt igen megszívlelendő a- nyagrész. Az idevágó ismeretanyag és a gyakorlati tanácsok nem csupán az ügyintézés/az írásos érintkezés tartalmát tehetik minőségivé, hanem a formáját is, mely előírásos rendezettségénél fogva ízlést jobbít, és kulturáltabbá, elviselhetőbbé teszi/teheti a kommunikálók nem mindig könnyű helyzetét. Ebben a fejezetben, de egyebütt is viszonylag részletes utalások és ismeretek jelennek meg a számítógépes megoldásokkal, feldolgozásokkal kapcsolatban is. A számítógépre vonatkozó részei a könyvnek időszerűségüknél, azonnali hasznosíthatóságuknál fogva jelentősek. Úgy látjuk, e fejezet problémakörei részletesebb (önálló) publikációt is megérdemelnek.

A negyedik fejezet a közlés nyelvi helyességének kérdéseivel foglalkozik. Tudjuk, külön kiadványba, jegyzetbe is kerülhet e széles témakör, jelen esetben azonban olyan szelekcióval találkozunk, amelynek eredménye szorosan érinthet bennünket a mindennapokban. Ezek a szintetizált tudnivalók jobbítják megnyilatkozásainkat helyesírási és nyelvhelyességi szempontból egyaránt. A kiejtés, az idegen szavak, a szófajok helytelen használata, a mondatalkotás nehézségei és a különböző nyelvi-sti- lisztikai bizonytalanságok sokunk közléseit érintik kisebb vagy nagyobb mértékben.

H. Varga Gyula (tan)könyve nemcsak az egyetemi oktatók és hallgatók körében hasznosítható ismeretanyag összegezése, hanem annál jóval tágabb körű olvasóközönség számára készült. Mindazok olvashatják/olvassák, akik másokat értők és mások számára érthetők akarnak lenni; azok is, akik igényesek önmagukkal szemben, ha közölnek valamit, s végül, akik mintaadók kívánnak lenni akkor is, ha beszélnek, akkor is, ha írásban érintkeznek másokkal. A szerző világos stílusa, az anyag átgondolt, célzatos beszerkesztése s a megfelelő helyen alkalmazott „segédanyagok” (mint a példák, a szemléltetések, az ábrák) szintén vonzóvá teszik a könyvet minden tanulnivágyó érdeklődő olvasó számára. A kiadvány erényének tartjuk, hogy nemcsak a professzionális „beszélők” és „írástudók” aktuális kérdéseire, gondjaira ad válaszokat, tanácsokat, hanem a szélesebb értelemben vett olvasóknak is. A kellő számú, megfelelő szakirodalom felsorakoztatása pedig a témában elmélyülni vágyókat inspirálja további kutatásra/tanulásra.

(H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek.

Budapest, Hungarovox Kiadó, 2001)