Irodalmi Szemle, 2003

2003/7 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim (2.)

EZ IS A MÚLT.

szerűen azt sem hallottuk, hogy riadó. Szerencsénkre a légi cigány származású Rigó Gyula ránk kiáltott, hogy: riadó, nem halljátok? Erre a szóra, hogy riadó, mi felugrottunk, fogom a pisztolyomat s fordulok kifelé a bunkerból. Hát előttem 3-4 m-re egy orosz katona állt. Mind a ketten meglepődtünk. Én abban a pillanatban visz- szafordultam, és mondom Tepliczkynek: Miska, az orosz itt van a bunker végében. Bent a bunkerben még volt egy pár puska. Ezzel elkapta az egyik puskát és elindult arra, amerről én bejöttem. Bolond vagy — szólt vissza Tepliczky, hisz nincs itt senki. Én a másik oldalról akartam kimenni, de szerencsére nem állva, hanem kúszva mentem. Az orosz biztosan meghallotta a mi beszédünket, hát jobbnak látta nem lejönni a bunkerhez, hanem irányt változtatott balra. Rám-rám lőtt, de mivel hasaltam a hóban, nem talált, a golyók a bunker oldalába mentek. Aztán az o- rosz el is tűnt a ködben. A géppuskánál minket felváltó hidaskürti, velem egyidős fiú egy géppisztolysorozatot kapott a gyomrába.

Még észnél, volt mikor lehúztuk a géppuskás állásból, majd olyan műanyag teknőbe tettük, amik készenlétben voltak a bunker előtt. Két katona elhúzta úgy 500 m-re lévő segélyhelyre, de azt mondták, hogy mire odaértek vele, már meghalt. Négy társunkkal végzett az orosz. Máig nem tudom megérteni, hogy riadó alkalmával a mieink mind kint voltak, és az orosznak mégis sikerült egérutat nyerni, hacsak el nem találta őt is egy lövedék. Igaz, a magyar hadseregben használt puskák, főleg a közelharcra, ügyetlenek voltak. Minden lövés után újra csőre kellett tölteni, addig a géppisztollyal háromszor kinyírják az embert. Nekünk a Tepliczkyvel szerencsénk volt. Mintha a jó Isten küldte volna oda a cigányt, mert ha nem kiabál ránk, hogy riadó, hát mi alszunk tovább, és az orosz bennünket köny- nyüszerrel kinyír. Háború után idehaza találkoztam vele, mert ő is hazakerült, és meg is köszöntem neki azt a szívességét, hogy tettével megmentette az életünket. Ezek után újra én és Tepliczky mentünk ki szolgálatba a géppuskához. Ahogy ott lapulunk a géppuska mellett, egyszer csak hátulról jön két német, ők távcsöves puskákkal voltak felszerelve. Mutatták, hogy engedjük be őket a géppuskaállásba, mely mögött egy asztalnyi nagyságú sziklatömb volt. Azon kellett átmászni, hogy a géppuskaállásba jussunk. Tepliczky kijött, hogy helyet adjunk a németnek. Wo ist dér Ruszi? — kérdi a német, és én mutatom neki, hogy úgy 30-40 m-re egy fa tövénél lehetett látni, ahogy az orosz néha a fejét kidugja. Még egy perc sem telt el, mikor esetten a német hangtompító puskája, kaput, mondja a német. A következő másodpercekben ismét esetten a német puskája, kaput, ismétli a német. Aztán még vártak egy ideig, de mivel további oroszt már nem lehetett látni, az esti szürkület is kezdett leszállni, így a németek elmentek. Az éjszaka meglehetős csendben telt el. Reggel 5 órakor riadó volt, kezdődött az orosz támadás. Délre már nem volt egy szoba nagyságú terület, ahol aknalecsapódás ne lett volna, de szerencsénkre volt olyan egyméteres hó, így hát sok akna úgymond befulladt a hóba, mert nem kapott kellő ütődést és így nem robbant. Egy idő után gondoltam, lemegyek a bunkerhoz, hogy mi van ott, de mindjárt vissza is mentem, mert gondoltam, itt még