Irodalmi Szemle, 2003

2003/7 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim (2.)

EZ IS A MÚLT.

a mlieko — aztán hozott ki egy házikenyeret meg két köcsög tejet. A kenyeret elosztottuk, a tejet megittuk, a köcsögöket meg eldobáltuk. Mire beértünk a faluba, már kezdett virradni. Ott volt valami parancsnokság, hát oda mentünk és mondtuk, hogy mi járatban vagyunk. Ucgy emlékszem, egy százados jött oda és azt mondta: mi már oda vissza nem mehetünk, mert a felvezető utat az oroszok elvágták, és a fentmaradt legénységet is visszavonták. Hogy miképp jöttek le, máig sem tudom, aztán valahogy mégis összeverődtünk, és folytattuk a bolyongást. Harmadnap egy faluhoz értünk, ott megálltunk, és reggel kivezettek bennünket a falu végére, a- honnan az oroszokat várták.

Egy patak folydogált ott. A patak partján a bokrokban német páncéltörők voltak, álcázva. Mi tovább mentünk, ahol a pataknak olyan 2-3 m magas, szinte függőleges partja volt, de a víz nem volt egész a partig, ott jobbára bokrok voltak. Gyurik őrmester volt a géppuskások szakaszparancsnoka, és azt mondta, mi is álcázzuk magunkat a vírparton a bokrok között.

Délelőtt egy orosz járőr túlment a kápolnán, de a mieink rájuk lőttek, mire ők visszavonultak. Volt egy sebesültjük, akit húztak vissza az útszéli árokba. Délután jött kb. egy század orosz. Felfejlődtek csatárláncba és megindultak a falu felé. Már majdnem egy vonalon voltak velünk, mikor megnyitotta a három géppuska a tüzet. A hirtelen oldaltámadás meglepte az oroszokat. Rövidesen jött nekik az utánpótlás, és bevetették a hagyományos fegyverzetüket, az aknavetőket. Kb. 3 rákász töltényt lőttünk ki, mikor jönnek a németek: zurück. Egy hadnagynak szilánk ment a lábába és összeesett. Most mi legyen vele? Ha itt hagyjuk, vége, aztán vállunkra vettük s felváltva vittük. Megkerülve a falut, sikerült rálelnünk a többiekre. A hadnagyot aztán kocsira tették, és mi mentünk tovább. Azt hiszem, másnap újból átléptük a lengyel határt, és a Tátra északi oldalán voltunk egy faluban. Tudom, vasárnap volt. Elindultam magam, hogy valami élelmet szerezzek. Bementem egy házhoz, asszony volt ott és egy 10 év körüli leányka feküdt az ágyban. Mondtam, mi kellene, az asszony sírt és mutogatott a kislányra, de azért egy pohár tejet adott. Nem volt szívem követelőzni, megköszöntem és tovább mentem. Tovább menve, betértem egy nagyobb házhoz. Mikor kinyitottam az ajtót, kicsit meg is hökkentem. A szoba tele volt férfiakkal meg nőkkel. Egész barátságosan fogadtak, hogy üljek az asztalhoz, melyen egy tálban főtt krumpli volt, de olyan apró volt, hogy először azt hittem földimogyoró.

Igen érdeklődtek, hogy honnan jövünk. Aztán ettem a krumpliból héjastul, mert ha megpucoltam volna, nem maradt volna belőle semmi. Estére kivezettek bennünket a falu végére, ahol egy házban lettünk elszállásolva. A háztól nem mesz- sze egy domboldalon jelölték ki a géppuskás állásokat. A feladat az volt, hogy a faluba vezető utat kell géppuskákkal lefogni, hajönnek az oroszok. Igen ám, de ott fenn olyan hideg volt, hogy a géppuskákat meg sem lehetett mozdítani, a závárzat ugyanis befagyott. Az őrséget minden órában váltották a nagy hideg miatt. A szobában, ahol voltunk, egy idősebb ember volt egy gyerekkel. De irigyeltem a sor