Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - Koncsol László: A korszak egyik legfontosabb szobrásza
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj tárat érzünk, megsejtve, hogy a költő fizikai és szellemi értelemben egyaránt az irodalomnak - az irodalombanél. Nem robbanékony, nyugodtan erős, nem kiszámíthatatlan újító, hanem szívós és öntörvényű önművelő! Mintha irodalmunk ösztönös és legjobb belső erőit testesítené meg. Életműve a nyugodt, sorsszerű léterők munkájához hasonlítható. Önmagát adja folyamatosan, pesszimizmusa sem bántó, mert emberi arcvonású, inkább megható. Iróniája leginkább önmagát érinti, bár é- letünket veszi célba. Nyolcvan éve hasonló, mint kisebbségi irodalmunk nyolc évtizede: nehéz, termékeny és sosem öncélú! A Posonium Irodalmi Díjra méltán érdemes! Duba Gyula A korszak egyik legfontosabb szobrásza Nagy János munkásságáról Nagy János a kifürkészhetetlen sors rendeléséből rejtőzködő életet él, elképesztő erőket és pénzeket kénytelen új és új házak, műtermek, lét- és munkafeltételek vásárlásába, építésébe, megteremtésébe ölni, olyan peremvidékeken, ahova az ember még manapság is csak ritkán és bajosan jut el, válságok, veszteségek, bajok között, remete módján, de magányában, e keserves, bár termő létformában elképesztően szép műalkotásokat teremt. Szobrokat, domborműveket, plaketteket farag fából, kőből, készít bronzba, domborít rézlemezekbe, és küldi őket mindenfelé, ahol az ilyen dolgokra lelki éhség támadt. Teszi mindezt két hurcolkodása között, folytonos létbizonytalanságban, minimális vagy semmi pénzért, önköltségen, vagy épp ráfizetéssel. A fordulat előtt nem adta meg magát, a szakmainak álcázott ideológiai zsűrikkel derekasan vívott egy-egy tisztességes esztétikai kompromisszumért, hogy megmaradhasson Nagy Jánosnak, a budapesti szakmai tülekedésből pedig jórészt eleve kirekesztették, mint épp az imént is, mindjárt két nagy megrendelés után, visszavonva mind a kettőt, a művészt pedig elfektetve szépen a padlón. Egyedül itthon, jórészt magyar többségű településeinken tudta magát igazán megmutatni, itt állított erőteljes faragott jeleket szülötteinknek, névadóinknak, emlékhelyeinknek, létezésünk sarkpontjainak, templomnak, térnek, iskolának, művelődési háznak, temetőnek. Ismerjük Nagy János növendék kori életcélját, hogy minden szlovákiai magyar településnek farag egy szobrot, amely szellemi kultusztárgyként vonzaná maga köré a népességet. Tehetségét, szent őrületét és elvetélt terveinek nagy sokaságát ismerve tudjuk, nem rajta múlt, hogy álmát ez a nagy álmodozónk nem tudta maradéktalanul, csak mintegy tizedrészben valóra váltani. Mintegy ötven különböző műfajú és alapanyagú emlékmű: még ez is tiszteletre méltó, magas szám. Falvaink és városkáink mindig büszkék lesznek, hogy az ő
