Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (2.) (esszé)
Duba Gyula reményeinkre a kor alkalmasabb lenne! Első verseinkben a haza fogalma inkább eszmeként jelent meg, kevésbé érzésként, s az eszmék, tudjuk, fellángolhatnak, majd hamvukba halnak. A fizikai valóság is darabolhatónak tűnik fel, ám a szellemi lét mintha maradandóbb lenne, a kulturális közösség egysége szilárd maradhatna! Valamilyen módon és minden akadályok ellenére is közös dolgainkat, identitás- tudatunkat és önismeretünket láthatatlan hajszálerezet köti össze, mintha a nyelviszemléleti dolgok transzcendens jellegűek, metafizikai természetűek lennének. Mint minden hitteli és érzésbeli önazonosság! Hasonló ontológiai egységnek és teljességnek fogható fel az egyetemes magyar lélek! Nem is a történelem teszi talán, nem is csak a nyelv és önértékelés, hanem valamilyen mély értelmű léterő, az életfenntartó munkával rokon ösztön. Határoktól nem függ, sem hatalmi eszméktől, netán politikai jelszavaktól, csupán az emberi élni akarás benső tartalékaitól. Olyan működő és elolthatatlan atommáglya lehet, amelyet annak idején a nagy Herder is alábecsült! Nagy József: Ember a bika alatt, vázlat gobelintervhez, 1990