Irodalmi Szemle, 2003

2003/7 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (2.) (esszé)

Duba Gyula kerezik! Bár „csak” néhány gyermekévét tölti Podolinban, írói vénája innen táp­lálkozik Annyira megfogta a téridő varázsa, befolyásolja látomásait és álmait, é- letvitelét is, hogy nem találjuk véletlennek, inkább törvényszerűnek az ebből for­málódó Szindbád, a hajós alakját! Hogy sok év múltán, mint Krúdy is, visszatérjen a régi szép világba, lássa Podolint, Murányt és Késmárkot és találkozzon a bájos múlttal, Podolin kíséreteivel. Szerelmes földrajzunk vége felé járva, melyik váro­sunk is lehetne utolsó állomása, mint Kassa, a „keleti metropolis”, Rákóczi fejede­lem és a Dóm városa. Ahol Fábry Zoltán is otthonosan érezte magát, fel-feljőve a mánták földjéről, Stószról, hogy irodalmi levegőt szippantson és szellemi fel­frissülést lélegezzen magányához, és ahonnan Márai Sándor indult nagyszerű világ- irodalmi útjára?! Ahová is mindenüvé magával vitte a város bűvöletét és megál­modta a „kassai polgár” alakját és teremtő erkölcsét. Ez az eszmény már akkor is halódó hőse a történelemnek, ám annál nemesebb illúzió, kemény és gyémánttisz­ta művészi igazság, fejezetünk tanúságát és tanulságát példázhatná, mint a felföldi emberi és szellemi értékek (egyik) aranyfedezete! A JELENBEN Fábry Zoltán Trianon után katonasapkáján fekete szalaggal gyászolta az ut­cán a feldarabolt országot és szétszaggatott nemzetet. Be is kísérték őt az új cseh­szlovák hatóság emberei, de - mint írja - „egy emberséges cseh bíró hazakerget­te”. A váratlan hazátlanság élménye hihetetlen és döbbenetes. Azelőtt a hazáért mindig küzdeni kellett, de nem veszhetett el. A hódoltság állapota is más termé­szetű, a kisebbségi léthelyzet új a magyarság számára. A haza elveszett, a nosztal­gia is hiába! Az idősebbek sosem nyugodtak bele, a fiatal nemzedékek súlyos tör­vényként számolnak vele. Már a háborúban a frontélmények, a tizenkilencedik szá­zadvég „esztétikai gyönyörökben” felnőtt ifjainak, ezen „széplelkeknek” draszti­kus találkozása az oktalan öleléssel és elállatiasult emberrel, a „gyilkos élményű (Fábry) tragikus előkészítői a huszadik századi kataklizmának. Lelkűkben a múlt visszatérésének illúziójával élnek s lassan kihalnak az öregek, a fiatalok - Mécs László, Győry Dezső, Fábry Zoltán, Szalatnai és Peéry Rezső, a Dobossyak - a- páikkal szembefordulva új identitást keresnek, korszerűbb nemzeti tudatot fogal­maznak, mely más, mint apáiké, ám nem kevésbé magyar! Az alkalmazkodó kor­szerűség-korparancs! A belföldi szellemi múlt és az írásbeliség hagyományainak természete minden bizonnyal segítségükre volt ebben a folyamatban. De abban sem kételkedhetünk, hogy egyrészt a magyar kisebbségek puszta léte, huszadik századi valóságuk, másrészt ezek szellemi útkeresése, önmagukra találásuk értékei és gondolkodásuk európaiasan demokratikus vonásai az egyetemes magyar nem­zettudat fejlődésére is hatottak. Kulturális és politikai értelemben! Különösen hangsúlyoznám ez alkalommal a Felvidék hozzájárulását a magyar tudat gazdago­dásához, annál is inkább, mert erről általában, Erdéllyel ellentétben, kevesebb szó

Next

/
Thumbnails
Contents