Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Pomogáts Béla: Rákóczi alakja a szépirodalom tükrében (esszé)
Rákóczi alakja a szépirodalom tükrében István, sőt maga Károlyi Sándor, aki a császári udvarral kötött kompromisszumot előkészítette. Ezek az emlékiratok olyan szerzőktől valók, akik korábban valamilyen szerepet vállaltak a Rákóczi nevéhez fűződő mozgalomban, később azonban beilleszkedtek a bécsi hatalommal kötött nemesi kompromisszum keretei köz. Ez a kompromisszum mély nyomot hagyott azon a képen is, amelyet többnyire évtizedekkel később rajzoltak meg a függetlenségi háborúról. A Rákóczi alakját ábrázoló irodalom első klasszikus alkotása természetesen Mikes Kelemen nevéhez fűződik: a Törökországi levelek adott (magának Rákóczinak az Emlékiratain és Vallomásain kívül!) hiteles és gazdag, máig eleven ábrázolást a fejedelemről. Igaz, Rákóczi arcképét mások is megfestették az irodalom eszközeivel, így Pápay János, a fejedelmi kancellária „első szekretáriusa” törökországi követségének naplójában, Beniczky Gáspár, a fejedelem magántitkára az udvari életről adott feljegyzéseiben, Szathmáry Király Adám, a fejedelmi udvar apródja pedig a lengyel- és franciaországi emigráció eseményeiről készített beszámolóiban. Rákóczi emberi alakjának klasszikus ábrázolása, méghozzá a búj- dosás mindennapjaiban, az őt közvetlen közelről figyelő krónikás nézőpontjából, mindazonáltal Mikes leveleiben található. Ezeknek a leveleknek a központi epikai hőse, természetesen a levélíró rajongó szeretetétől övezett hőse, maga a fejedelem, ezért is volt Mikes munkájának oly nagy szerepe mindig a Rákóczi-kultusz történetében. Mikes leveleskönyve hosszú évtizedekig kéziratban és ismeretlenségben maradt, és csak a 18. század végétől, amikor Kultsár István, a neves irodalomszervező gondozásában Szombathelyen 1794-ben megjelent, fejtette ki hatását. Rákóczi alakja és az általa vezetett függetlenségi háború története ugyanis vagy nyolc évtizeden keresztül a kollektív feledés árnyékába került. A konszolidálódott Habsburg-hatalom a függetlenségi háború minden nyomát el kívánta tüntetni, és a szatmári béke jótékony kompromisszumának keretei között elhelyezkedő magyar nemesség ebben a hatalom partnere volt. Igen jellemző az a rövid válasz, amelyet Mária Terézia királynő 1741-ben Mikes és bújdosó társai kegyelmi kérvényére a- dott: „ex Turcia nulla redemtio” („Törökországból nincs visszatérés“). Valóban, Rákóczi törökországi bujdosásából nem volt visszatérés, erkölcsi és lelki értelemben sem, közel másfél évszázadig. A 18. század magyar köztudata és irodalma mintha elfelejtette volna Rákóczit és kurucait, vagy éppen lázadóként bélyegezte meg, miként több korábbi híve is tette. A bécsi hatalom érdekeit éber figyelemmel kiszolgáló cenzúra a fejedelem emlékének minden apró megnyilvánulására felfigyelt, és keményen lesújtott ott, ahol valamiféle rokonszenvező kijelentést észlelt. Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes ma is érvényes monográfiája említi azt az esetet, miszerint a cenzurális hatóság 1752-ben elkoboztatta Molnár Gergely nyelvtankönyvét, mert ebben a következő példamondat fordult elő: „Miként az oroszlán a vadállatokkal harcol köly- keiért, úgy harcolt Rákóczi is Magyarországért.” Még a különben hazafias költő:
