Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Borbély Szilárd: Ámor & Psziché-szekvenciák (vers)
Borbély Szilárd oly ismerős dühétől. Olyanok ők, mint bárki közülünk, mondták, és megölték szeretőiket a kéj csúcspontján. XXX. Akkor mint Orpheusz dalolt, a megvakított. Még nem isten, de már túl azon, mit ember még elviselhet. Akárcsak itten énekét a holtak, kiket Ámor ölt meg, a rettenetes. Kinek négy szeme s négy szarva volt; hátul nő és elül férfi. Szíve hideg, szárnya arany, kiáltása dühös bikáé. Dalolt Orpheusz, a megvakított. Húsát letépték, mert ismerte a lélek ritmusát. Betört szájából ferde fogsor áll ki, mely arcába harap, ahányszor csak kiált, s ha kérdezik, nem mondhat semmi mást. XXXVI. Arcunkba hó, szél, hallgatás csapott, míg átértünk oda, hol a már remélt folytatás következett, s mint a csoda, mely összetörte életünk, s felismerésként ért a léha én-tudat, amelyből vétetünk magunk, s Görgők is néha véresen nyúlnak felénk a semmiből, csapott ki habja, ág vagy kés szúrta ki szemét
