Irodalmi Szemle, 2003

2003/6 - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában („...leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek”) A költészet útkeresése.

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában

hangvételre, pózra, mely mindenképpen más volt, mint kortársaié. Az irónia és a groteszk, valamint az expresszív kifejezőkészség fontos kellékei voltak verseinek. És bár az évek során költői munkásságának minőségi jegyei is szaporodtak, sőt klasszikus és neoavantgárd késztetései is megmaradtak, sajátosan egyéni, már-már provokatív hangvételét későbbi kötetei sem nélkülözik. Bettes István is a hetvenes évek végén jelentkezett verseivel. A magányosan indulók közé tartozott, aki Weöres Sándort vagy Szilágyi Domokost mondhatná példaképének. „Mintái” között azonban Varga Imre és Tóth László kísérletei is megtalálhatók, főleg profanizáló hajlandóságuk és polgárpukkasztó gerjedezésük talált nála termékeny talajra. Elismerésnek számított, hogy a Madách Kiadó által megindított, a fiatalok publikálási lehetőségét elősegítő Főnix Füzetek sorozat az ő kötetével indult (Bohócok áldozása, 1981). Beérkezését valójában a harmadik kötetével érte el (Szétcincált ének idején, 1990), mely elsősorban groteszk fordulataival, játékos ötleteivel, leleményeivel, fordulatos nyelvi kifejezőkészségével volt sikeres. Zabolátlan kísérletezése és ötletei miatt azonban — a siker mellett — a fenntartások megfogalmazására is okot adott.

Az ezredforduló utolsó évtizede nem kényeztette el a magyar költészetet Szlovákiában. Nemcsak azért, mert a változás igénnyé vált, egy másfajta kánon irányába mutatott, hanem azért sem, mert a kirobbanó tehetségek folyamatos hiánya miatt a fellépő fiatal nemzedék esetében is inkább csak a remény pislákolt, a korszakos indulást jelentő művek helyett. Az Iródia-mozgalom szerzői közül a Próbaút című antológiában (1986) elsősorban Hizsnyai Zoltán, Farnbauer Gábor és M. Csepécz Szilvia jelentkezésére figyelhettünk fel. Hizsnyai Zoltán kezdetben szerepekben, pózokban kereste önmagát. Első verseit szeszélyes értékingadozások jellemezték, ahol a közhelyek és a modorosság, valamint a nyelvi megformálás igénytelensége sem ritka. Lényegében a harmadik (A stigma krátere, 1994), de még inkább a negyedik kötete (a Bárka és ladik, 2001) jelenti a „kitörést” abból a fogságból, melyet önmaga keresése érdekében végez.

Farnbauer Gábor az Iródia-mozgalom meghatározó alakja volt A szavaknak nála szimbolikus a szerepük, s a gondolatok sokféleségével, sejtelmességével teremti meg az elképzelt verseszményt Két útkereső verseskötete (A hiány szorításában, 1987; A magány illemtana, 1989) és „az önmegismerés kalandjai” után Az ibolya illata (1992) című ( a szerző által .gondolatregénynek" mondott, valójában inkább versesszének (?) nevezhető) kötete keltett igazán feltűnést. M Csepécz Szilvia Magház című (2000) második (verses)kötete mélyülő versvilágának a bizonyítéka Indulásától kezdve a „lakott világ” gondjai foglalkoztatják. A belső szorongás és a női lélek ösztönös harmónia utáni vágyával tekint a világra, megoldásai azonban első verseskötetében (Történések küszöbén, 1990) gyakran érzelmileg zsúfolt, fogalmilag zavaros életérzést fejeztek ki . A Magház című kötetével, tíz év szünet után, jutott el a „történések küszöbéig”, s ezzel olyan új minőséghez, mely egy intellektuális fogantatású költészet irányába mutat. A töredékes és kihagyásos beszédmód, melyet felvállalt, nem ismeretlen a költészet világában, tehetséggel párosulva azonban biztató folytatatást ígér.

Meglepetések, váratlan fordulatok (a mozgalmat ért politikai ellehetetlení- tési szándék ellenére) nem tarkították az Iródia-mozgalom indította költők és