Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában („...leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek”) A költészet útkeresése.
Fónod Zoltán írók jelentkezését. Nemcsak indulásuk volt (tehetségük arányában) szerényebb, hanem az előző nemzedékek munkássága révén a költői beszédmodorért sem kellett hadakozniuk, mivel az már korábban polgárjogot szerzett az irodalomban. Amiben néhányan mégis sajátosat nyújtottak, az egy „kollektív” figura, Tsúszó Sándor alakjának a megalkotása volt. Szerepjátszás és játék is volt ez egyben, ami — egyesek számára — később kellékké, „divatjelenséggé” vált. Első megjelenésekor mindenképpen derűs és vitriolos lehetőség volt arra, hogy az irodalmi kánonokat, szokásokat megmosolyogva fityiszt mutassanak a világnak. Tollhegyre tűzték nemcsak az irodalom, hanem az irodalmi életünk képtelenségeit, megmosolyogtató figuráit, a megélt, megszenvedett politikai ármánykodásokat is. Létezéséről 1987-ben szerezhettünk tudomást (rejtőző álnevei, megszemélyesítői közül Hizsnyai Zoltán, Bettes István, Farnbauer Gábor, Talamon Alfonz nevét említhetjük). A rendszerváltozást megelőzően „üzenet értéke” is volt a Tsúszó megfogalmazta szövegeknek, később (ahogy az „álnevek” divatszerűen szaporodtak) a „szerepjátszás” módjai inkább az olcsó mutatványokra emlékeztettek. A „hőskor” azonban derűs volt, és a vállalkozás sikeres, mégha nem is egyedülálló. A kortárs magyar irodalomban ugyanis nemcsak Weöres Sándor vagy Kálnoky László vállalta fel az alakmás, a szerepjátszás lehetőségét, hanem 1981-ben Tőzsér Árpád Mittel Árminja is. Ez persze nem csökkenti a Tsúszó-jelenség erényeit. Költészetünk új hulláma (nagyobb zajlás nélkül!) „lopakodik” irodalmi életünkbe. Formakultúrájával, sokoldalúságával Z. Németh István nemzedékének egyik legtehetségesebb tagja. Szokatlan és formabontó módon egy szerelmes verseket tartalmazó kötettel (A Rózsa és rúzs, 1992) mutatkozott be. Ezt hamarosan a Könnyűnek hitt ébredés (1993), majd a Lélegzet (1999), illetve a Rulett (2001) című kötete követte. Kiegyensúlyozott teljesítményt a Lélegzet címűben ért el. Kötetei tanúsága szerint könnyed, tűnődő, gondolatilag sokrétű költészetet mondhat a magáénak. Verseiben a hagyományos és modern formák mellett az emelkedettség, játékosság, a groteszk és ironikus elemek is jól megférnek egymással. Az ezredfordulót megelőző években kiadott antológiák (Nyugtalan indák, Kapufa a Parnasszuson, Angyalzsugor) a szerkesztés szakmai igénytelenségei miatt, nem lehetnek irányadók az új irányzatok, generációk indulásában. A tömegesség szempontja mögött ugyanis elvész a minőség, a szerkesztés szakmai fogyatékosságai miatt pedig csorbulnak a valós értékek is. A legfiatalabb nemzedék tagjai közül Csehy Zoltán, Juhász Katalin, Polgár Anikó, Öllős Edit és Szűcs Enikő kötetei sugároznak erőt, tehetséget és elszántságot A legfiatalabb nemzedék tagjai közül említést érdemel azonban Mizser Attila is. Az ő esetében nem is annyira az első kötetében produkált teljesítmény, inkább útkereső, a modern költészet eszközeit vallató módszere, készsége lehet biztató a jövő számára Csehy Zoltán Nút című (1993) első verseskötetében a klasszikus műveltséghez kötődő felkészültség és a mai költőre utaló életérzés együtt jelenik meg a bravúros stíluskészséggel, a képi és gondolati szövegalkotás igényével. Második verseskötete (Csehy Zoltán alagyái, danái, elegy-belegy iramatai, 1998) nem változtat előző kötete erényein, műhelytanulmányoknak beillő versei
