Irodalmi Szemle, 2003

2003/5 - MARGÓ - Szabóne Jozefik Edit: Úgy lesz, ahogy kéred (életkép)

MARGÓ

Szabónéné Jozefik Edit

Úgy lesz, ahogy kéred

Keménykötésű, kis szőke fickó boldog elégedettséggel majszolja a lekváros kenyeret, s lábán lötyögő bakancsban hősies elszántsággal kocog Öregszüle nyomában a határi porban.

Öregszüle korához képest fürge, kis vékony testét átöleli a sokráncú fekete szoknya. Hátán batyu, kapára akasztva, s így ballagnak libasorban a „keske- nyekbe” kukoricát kapálni.

A természet még üde, zöld, a júniusi nap jókedvre derít. A kis fickó egykettőre végez a kenyérrel, s alapos mozdulattal jobbról balra, majd balról jobbra megtörli a kezét bő szárú rövidnadrágjában.

— Öregszüle, énekeljünk, már megettem.

— Jól van, fiam, kezdd el.

— De én nem tudom elkezdeni.

Öregszüle hallgat, hátra sem fordul, csak a lépést szapórázzá, sürgető tempót diktál a mögötte kocogó kis unokának A keménység éles ráncai egyre szaporodnak barnára sült sovány arcán. Szenvedés és mérhetetlen belenyugvás árad mozdulataiból.

— Öregszüle, énekeljük el azt, hogy „jöjj el, jöjj el, jöjj el, Szentlélek Úristen...

— Öregszüle megáll egy pillanatra, hátranéz, halvány mosoly fut végig száraz arcán s büszke pillantással méri végig a pöttömnyi legénykét, aki sugárzó arccal várja a dicséretet, hogy íme, eszébe jutott, és boldog, hogy az Öregszüle elégedett lesz.

Egy pillanatig tart csupán az idill, s a prózai élet folyik tovább. Szüle átdobja másik vállára a kapát s vele a batyut, amiben ijedten megcsörren a vízzel telt üveg. Nem felel, ám mire a csönd riasztó lenne, nyikorgó, reszkető hangon rázendít s ujjongva csatlakozik hozzá a cérnácska gyermekhang.

— Öregszüle, meséljen még a háborúról...

— Jaj, kisszógám, mindig ezzel nyaggatsz!

— Meséljen... — könyörög a kisfiú.

— Hát jó, de hol is kezdjem. Kicsi vagy még, fiam, hogy megértsd... mindig hazudnak a népnek, és ki tudja, miért is történik minden?

— Azt mesélje el, mikor jöttek meg mentek a katonák, aztán elvittek mindent és én sírtam, hogy éhes vagyok...

— Bizony, bizony. Hiába rejtegettünk bármit, oda kellett adni, ha jöttek. Tudod, kisfiam, mi nem is értettük, hogy mi történik, egyszer oroszok, másszor németek... katona, az csak katona...