Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - VENDÉGKRITIKA - Görömbei András: Hollóidő
KÖNYVRŐL KÖNYVRE összehasonlítottak Revekkel. A Világkrónikából láthatták, hogy más vidékeken volt a népeknek idejük és erejük ahhoz, hogy építkezzenek, a magasságok felé törekedjenek. Az első könyvben visszatérő motívum volt a deák látogatása a fiúknál, s az is, hogy a fiúk útra készülnek. A Csontkorsók című második könyv e fiúk egyikének, kikövetkeztethetően Darholz Máténak a krónikája. Az első könyv összetett elbeszélésmódjával szemben a második könyv dikciója szinte csak az események bemutatására szorítkozik, de az első könyv nagy kérdéseit is újra meg újra fölidézi. A csontkorsók képe már az első könyv elején feltűnt a deák álmában, mikor emberi koponyákból, csontkorsókból rakott falat. Hogy Revekről el kell menni, az a deákban már akkor megfogalmazódott, amikor Fortuna urat először meglátta. Okszerű tehát, hogy az útra készülő reveki fiúk egyaránt kötődnek a deákhoz és Fortuna úrhoz, de mindkettőjükkel fölöttébb rejtélyes a kapcsolatuk. Ők nem tudnak Revek elpusztításáról, de már vándorlásuk elején észreveszik, hogy a deák különös állapotban van, mintha megint csontkorsós álmai gyötörnék. Mikor megkérdezik tőle, hogy vissza akar-e menni, a deák azt feleli: „Nincs hová.” A csontkorsókról pedig azt mondja, hogy bár maradnának meg az álomban, de most „az éber valóban tolonganak”. Levélben is olvassák, hogy őket árváknak nevezik, de nem tudatosítják akkor, hogy ez mit jelent. Aztán a deák elmarad tőlük, Fortuna úr viszont utoléri őket, s lóháton kosárban két kisdedet hoz, miként valamikor a fiát, a későbbi deákot menekítette Revekre. Csak később világosodik meg a regényben az, hogy Fortuna Illés az elpusztításra ítélt Revekről mentette ki a két kisgyereket, akik közül az egyik talán az ő gyermeke, a másik pedig a deáké. A fiúk vonulása csupa rejtély. Fortuna úr irányítja őket, tapasztalják, hogy tudnak róluk, számolnak velük egy-egy új állomásukon. „Újfajta zaklató bizonyosság: valahol számolnak velünk. Várnak ránk valakik. Mireánk, akik világgá szaladtunk, csak hogy ne tartozzunk sehova, senkihez.” Tűnődhetnek Fortuna úrhoz való különös viszonyukon is: el-elmarad tőlük, fel-feltűnik mellettük. Hatalma van rajtuk. Előbb szeretnének szabadulni tőle, de akaratlanul is engedelmeskednek neki. Bizonyossággá válik számukra, hogy Illés mester kezdetektől fogva hadviselésre szánta őket. Hiába jut eszükbe, hogy szabadulniuk kellene Illés mester hatalmától, már azt sem tudják, hol járnak, merre vannak. Egyre jobban ragaszkodnak a mesterhez, akit persze nem értenek, hiszen „nem önmaga lett volna, ha mindazt, amit elmond, mindjárt kétségessé nem teszi”. Sok-sok próbán esnek keresztül a fiúk, midőn Fortuna Illés a hadak útján vezeti őket. Eltűnődnek azon is, hogy Fortuna Illés a tanítványaiból majd újabb csapatot szervez. „Ha minden mester így tenne, mekkora sereg kerekedne belőlük? Azzal Bizáncig lehetne kergetni a törököt.” Egyre több mozzanatból derül ki, hogy Fortuna Illés mester milyen tudatosan nevelte a harcra kezdettől fogva a reveki fiúkat. Csikókat loptak ki a határba, azokat nevelték hátaslónak, mert Reveken csak igáslovakat tarthattak. Kardokkal is Illés mester látta el a fiúkat. A fiúk egyre jobban megismerik, kitanulják a hadakozást, a török elleni harcokat és fortélyokat.
