Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Történelmünk forrásvidékei (Kiss József kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE lenne, korok és egyéniségek különbözősége nem kedvez az ilyen azonosításoknak, ám a hasonlóságokra és rokon vonásokra mindig érdemes felfigyelni. Annál is inkább, mert történelmi valóságunkban gyökereznek. A rokon vonások köre pedig egész nyolc évtizedes szellemi létünkre tágul. Már első kötete okán megjegyeztem, hogy Kiss József nem indiferens adatokként és tényhalmazként szemléli a múltat, hanem élő anyagként. Arra is érdemes felfigyelni, hogy elemzései során nemcsak a tárgyilagos megfigyelés és elemző következtetés módszerét alkalmazza, hanem a beleérzőkészséget, tehát az intuíciót is! Aminek a következtében szövegeiben bizonyos lírai közvetettség él meraforák és szimbólumok képében, mintegy „irodalmibbá” téve munkáit. Műfajának „közírói” jellege egyben éles gondolkodásának kifejeződése. Érzékenysége folytán sorolódik abba a hagyományos folyamatba, amelyet hazai gondolkodóink és közíróink történelmi gallériája jelent. De a tény arra is utal, hogy a kisebbségi lét aligha közelíthető meg csak a szigorú logika és józan ráció módszereivel, mert olyan döntően irracionális, valóságfeletti vonásai is vannak, metafizikai bugyrai, amelyek szükségessé teszik az ösztönök munkáját is, az érzéki megközelítést! A rég elfeledett „kisebbségi messianizmus”, „újarcú magyarok”, „kisebbségi géniusz” fogalomkörei a maguk idején nem voltak alaptalanok, és az arra érzékenyeknek máig ható üzenetük lehet. A közösségszolgálat elkötelezettjei című fejezet portréi (Szalatnai, Dobossy László, Kovács Endre, Kramnmer Jenő és mások) sajátosan plasztikusak és teljesek. Olyan felismerést sugallnak, hogy tájainkon a szellemiség arcképe a társadalmi minősítést sem nélkülözheti! Mintha közéletünkben senki nem lehetne „csak” író, „csak” tudós, „csak pedagógus vagy politikus, az egyéniségük művük teljességében mutatkozik meg. A szellemi egyéniség bizonyos értelemben a kisebbségi közösség „mindenese”. A mi értékítéleteink sosem elvontak és mindig életközpontúak. Ezt a megállapítást akár létfilozófiánk igazságának is tekinthetnénk! Emlékezzünk a múlt századira, de akár a jelenre! Annak idején szorongva vártuk, hogy a világpolitikai tárgyalások, megegyezések vagy ellentétek s eredményeik milyen formában gyűrűznek le, hogy érnek el hozzánk?! Ilyen értelemben Kiss József történelemszemlélete, közösségi vonásai birtokában, erősen sorsérzékeny! Nincs tér felsorolni a gyakran aprónak tűnő meglátásokat, ismeretlen adatokat, karakteres vonásokat Kubánival, Benešsel, Hodžával, a Monarchiával és múltunk önellentmondásosságával kapcsolatban, melyeket felsorol. íme egy marginálisnak tűnő közlés az osztrák történelem- könyvekről szólva: „...a középiskolai tankönyvek a magyar forradalmat a bécsi forradalom negatív »érdemjegyekkel« ellátott utózöngéjének értékelik. Petőfi nevét sehol meg sem említik, az osztrák írásokban Kossuthot csak egyszerűen »fanatikus magyar nacionalistának« nevezik.” A tény csupasz egyszerűségében, ám annál hatásosabban jelenik meg, bár akár külön tanulmány témája lehetne!, drámai erővel növelve azonban az írás alapgondolatát. Képzeljük el a magyar sorskérdések fogadóközegét, az európai fórumok hangulatát és tanácstalanságát! Trianonról Bohumil Doležal glosszáját ismertetve ír, „amely a trianoni szerződést a szégyenteljes müncheni diktátummal és a potsdami döntéssel helyezi egy sorba”, és Doležalt idézi: „Nem a viszonyok értelmes rendezése volt
