Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Történelmünk forrásvidékei (Kiss József kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE kiadóink „szakkönyvei” megalapozott tudásszintet és önálló értékalkotást, színvonalas kreativitást bizonyítanak. Ám amennyiben nem feledjük, hogy a szellemi alkotókészség és tudományosság közösségi termék is, tehát nem „csak” kimagasló egyéniségek, hanem közeggé szerveződő csoportmunka alkotta minőség is, akkor a mai színvonal is történelmi eredményként mutatkozik előttünk. S ha tudatosítjuk, hogy fél évszázaddal ezelőtt milyen sivár pusztaságból és kilátástalan ösztönösségből indult a szlovákiai magyar gondolkodás és önismereti szemlélet, nos, az eredmény mindenképpen felemelő. Akkori esélytelenségünket nem könnyű megérteni, elképzelni is nehéz!, sőt, annál egyszerűbb jelentését lebecsülni, s a megtett utat természetesnek és törvényszerűnek vélni. Káros szemlélet lenne azonban, mert éppen azt homályosítja el, ami legértékesebb eredményünk: sorsunkból következő, sajátos gondolati mértékeinket és valóságszemléletünket! Aminek a jellegét és minőségét ez alkalommal Kiss József munkájából próbáljuk kielemezni. Témánk és az alkalom módot ad ilyen nemű vizsgálódásra, a kisebbségiség karaktere aligha tárható fel érzékeny történelemszemlélet nélkül. Okkal mondhatnánk, hogy a (nagy) nemzetek számára a történelem lehet iskolai tantárgy, néha érdekes, máskor unalmas tudomány, de a kis nemzeteknek, s különösen a kisebbségeknek nehéz sors és gyakran szinte a végzet! A Kötődések és távlatok mindezt meggyőzően tartalmazza. Valamilyen sajátos érzékenység már a mű fejezetcímeiből, fogalmi felépítéséből, benső rendszeréből kitűnik. A munkák egyik jellegzetessége az alkalomszerűség. Ami nagy kultúrákban esetleg hátrány lehetne, a mi méreteink és lehetőségeink szerint erény is! Fábry életműve, talán az Európa elrablása kivételével, az időszerűség jegyében készült, s amennyiben az ilyen munka az állandóság, maradandóság törvényeinek is megfelel, maga erény! Azt jelenti, hogy nem bizonyos tervezetet vagy tudományos programot jelenítenek meg, hanem következetes szemléletmódot, értékrendbeli lelkületet. A szerző írásainak nagyrésze az Új Szóban jelent meg, néhány a Katedrában vagy rádióinterjúként. Kötetbe rendezve, elméleti fejtegetésből kiindulva tekintenek vissza a múltba. Például a szlovák-magyar történelem és viszony jelenségeire, közös felelősségre és ellentétekre, az első köztársasági, a háború után elűzött szellemiségünkre, a háború állomásaira, a béke első „békéden” éveire, 1956 és 1968 mozzanataira, aztán szélesebbkörűen Közép-Európa tájaira. Az írások jellemzője, hogy általános érvényükön túl a szerző állandóan azt keresi: számunkra mit jelentenek?! S feltesz egy központi kérdést: „vajon a kisebbségi lét mennyire képes szellemi hatóerőre lelni az egyetemes magyar tradícióknak a kisebbségi közegből is táplálkozó gyökérszálaiban?” A kérdés egyébként kutatásainak is alapja! Másik sajátossága gondolkodásmódjának elméleti-bölcseleti karaktere! Úgy használ időszerű fogalmakat, hogy a minősítés során mintegy a maga számára megalkotja sajátos jelentésüket. Például: fogékonyság és kötődés szükségérzete, ellentétek bűvkörében, közösségszolgálat és közös felelősség, hajszálon múló megmaradásunk, együttérzés és túlélés, ütközőzónában önmegőrzés, szűkkeblűség! Mintha Fábry Zoltán fogalomalkotó ösztöne köszönne vissza bennük! Persze nem párhuzamokat keresünk, indokolatlan
