Irodalmi Szemle, 2003

2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh István: Dőrejárás (2) (vers)

Dőrejárás (2)

Utódaink felismerik-e még az erdők, mocsarak bugyrait, ha lábalnak szilánkesők közt?

Szívünk pótmotorja idült bánatokat őröl, sós nyál, keserű mandula övezi útjainkat,

Madách kétségbeesése és bizakodása, dőrejárás igazgatja és forgatja a földet, de vajon megéri-e?

15

Láttam úszni egy hajót az égen,

— gyönyörű látvány volt —

vele tiszták a házak, a fák,

virág fűzér, pálmák keltek útra,

lányok hajaként hullámzott a tenger,

papok és királyok, tarka vásári nép ünnepelt,

szelíd galambok szálltak,

és szállt, és szállt a sóhaj,

szálltak a hattyúk kitárt szárnyakkal,

és Ikarosz is szárnyalt közöttük,

és Daidalosz is bölcsességét vesztve,

szerelmet vallva szárnyaltunk mi is át az időn,

a lányunk gyönyörűn énekelt,

fiunk sziláján száguldott,

és visszahőkölt a látványtól a halál,

és acélvastag és acélerős volt a

szívárványszínű szappanbuborék,

versben szóltak a harangok,

tisztán zengett a szoknyák dallama,

szerettük egymást,

ha szárazon koppant is a szó,

ha össze is koccant a bokánk.

Mankón biccen a vers? Befejezetlen? Csendben magába roskad, mint a dőrék? Ha egyszer majd rátalálsz, ne csodálkozz, hogy így is tisztább, mint a folyóban a kavicsok. Kerek. Az idő formálta.

(1980—83)

(Az első részt a februári számunkban közöltük.)