Irodalmi Szemle, 2003

2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Napló, 1983 (részletek)

Gál Sándor

Napló, 1983

(részletek)

Január l. szombat.

Az Évákkal együtt köszöntöttük az új esztendőt. Vendégünk volt Vértes Elemér Kaposvárról. Délelőtt ebédfőzés közösen. A két nappal előbb kezdődött náthám ma reggelre „tetőzött”. Alig látok, tüsszögök és pusztítom a zsebkendőket; még olvasni sem vagyok képes. Délután a papáéknál voltunk köszönteni az új évet, ott voltak Adélkáék is, később átjöttünk hozzánk, s megittunk egy üveg pezsgőt. Még délelőtt Évike „Énekes könyvét” lapoztam át, mert a kisasszony koncertezett. Hogy micsoda borzalmas szövegek lelhetők egy ilyen tankönyvben! Meg kéne írni. Egyébként kellemes az idő, van hó, de inkább márciusi a hangulat, s nem újévi — olvad. Én pedig szédelgek, és úgy érzem, a fejem akkora, mint egy dézsa.

Január 3- hétfő.

Délelőtt a regénnyel dolgoztam, elértem a 99. noteszlapig, vagyis a felén mindenképpen túl vagyok már. Ami még hátravan, egyszerűbb lesz — ha igaz —, hiszen az én név nélküli „tanúm” elérkezik abba a korba, amelyet már magam is ismerek. De ez az utolsó 10-15 év, ami még hátravan elmondani — ez lesz a regény legfontosabb része. Belejön a háború, s minden, ami ezzel együtt jött, s aminek következményei máig elérnek, mert valamilyen módon bennünk él, lerakódott... Délután levelet írtam haza, azt követően pedig a verseskötetet (Az Éden és a Golgota között) próbáltam véglegesíteni, de nem sikerült.

A megoldást azonban estére megtaláltam, s most már csak le kell gépelni a szöveg egy részét, s beilleszteni az egészbe.

A lektori véleményeket olvastam és respektálnám is azokat, de én ezen a köteten már változtatni nem tudok. Négy év anyagából szerkesztettem-válo- gattam, s abból, amit ez alatt az idő alatt írtam, még így is kimaradt vagy félezer sor. Egyszer összeszedem azokat a verseimet, amik az eddigi kötetekből — munka, szerkesztés közben — kimaradtak. Testes könyv lehetne belőle. Ahogy Évike hazajött az iskolából, újévi köszöntőt és Petőfi Anyám tyúkját tanultuk együtt. Este a pozsonyi tévében Goethe Olavigo c. darabját néztük meg. Az Új írás 12. számában Boldizsár Iván cikkét olvastam el és Juhász Ferenc Kodály köszöntőjét, a Remény értelmét.

Január 12. szerda.

Január ötödikétől nem jutottam íráshoz, vagy estére elfogyott az erőm, hogy a napi eseményeket bejegyezzem. írtam Görömbei Bandinak meg Márkus Bélának; voltam Tornán a „Műveltségünk úttörői” sorozatom következő