Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh István: Dőrejárás (2) (vers)
Dőrejárás (2) Játsszunk még egy picit, játsszunk! Hintái a hajó, ring a vízen, halak raja futkos a tenyerünkben, csillagként sziporkáznak ott lenn a mélyben. Játsszunk még egy picit, játsszunk! A rét most kék és hozzá kékek a fák, a bokrok, és éjszaka majd kék holdsugár kaszál a réten. Játsszunk még egy picit, játsszunk! Vegyünk kezünkbe kavicsot, szitáljunk homokot, sétáljunk a fákkal, játsszunk még egy picit, játsszunk játékainkkal! 9 Házamba süt a hold — állam a folyó vizébe mered. Nem nagy víz, partja is apró, mellékág, elherdált árok, hamvába dőlt dicsőség visszfénye, csillagtalan éjszakák álmatlan álma. Átléphettem volna rajta, odaát virágzó rét — de minek? Hogy űzzön egy életen át a vágy, anyám színét se lássa, szavát se hallja az unokáknak? Vagy mindegy, hiszen annyi minden érthetetlen már úgy is? Fák, bokrok, rétek, kik szemünk láttán és velünk együtt csenevészednek; volt fegyverünk, a palackpostát akár újra szabadalmaztathattuk volna, a hordó alatt megbújva, szénásszekérrel fedezve átjuthattunk volna minden határon, de minek? Megjöttünk mi már messziről, előbújtunk a marhavagonok odvából tetvesen, gyökerünk visszarántott a virágzó almáskertből a beomlott nádfödél közé. A gyilkos rémtörténetét, ki darabokra zúzta gyermeke gyönge testét, vetítették aznap az ég sötét vásznára. Ő is visszajött — menekülhetsz erről a helyről, van számodra valahol még hely? A nagybölcsek megveregetik a vállad itt is, ott is,
