Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh István: Dőrejárás (2) (vers)
Németh István Dőrejárás (2) 7 Legyünk most csendesek, legyünk most hallgatagok! A fák koronái közt hallgat a hold, hallgatnak a csillagok. Csönd. Körmeink alá kúszik a dér, ujjaink közé szorul a nyirok, fogatlan rózsaszín ínyeink felett varjúsereg és éhes sirályok kerengenek, szánk barlangjában forgószelek örvénylenek. Legyünk most csendesek, legyünk most hallgatagok! Hallgassunk befele, hallgassunk a szelekre, örvényekre, a delet kongató harangok párbeszédje már elhalt, már befagyott az üregekbe: ragyog az éjszaka, ragyog a tél tükörképe is már befele. Legyünk most csendesek, legyünk most hallgatagok! A fény, az árnyék, a gyökerek most mind egymásba érnek, mind a tenyerünkbe nőnek, a garatokon átömlik a hold acélkék fénye, átömlik az égitestek sokasága, a térdeken átbukdácsol az északi szél mérge. Legyünk most csendesek, legyünk most hallgatagok, hallgassuk a visszhangot, hallgassuk a rügyek lármáját, s ha lezúdul a patakok, folyók vize, ha kipattan a virágok méze, a gyümölcsök szegye, a remény kerge nyála, újjászületik a szánk tiszta szobája, felfénylik a kecskék szakálla, essünk, akárcsak ők: térdre. 8 Játsszunk még egy picit, játsszunk! A hold kerek labda, gyönyörű fénylő északi kasza, apa, anya, tíz gyermek — szúr a tarló, henteregjünk, éget a hajnal tüzes jege.
