Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Az értelmem tiszta, a lelkem fáradt és szomorú...” (Beszélgetés Dénes Györggyel)
Jubilánsok köszöntése játékosság, mert ez a gyermeki léleknek igen fontos. Ide kívánkozik Bodnár Gyula-Tóth László: Nyomkereső című könyvéből a következő néhány sor: „Gyermekirodalmunk fejlesztésében is jelentős szerepet vállalt különösen a hetvenes évek második felében megjelent gyermekverseiben ... sikerült megújítania eszközeit, s egyfelől a Weöres Sándor-i, másfelől a Nemes Nagy Ágnes-i gyermekvers vonzáskörébe kerülve, három összmagyar viszonylatban is kiváló csupa-muzsika, csupa-szín, csupa-ötlet, illetve a gyermeki érzelmek legkülönbözőbb húrjait megzengető gyermekverskötet is kiadott.” Ehhez még csak annyit, hogy gyermekversköteteim rövid időn belül mindig elfogytak. • Sok érdekes történetet, furcsaságot jegyeztél fel írókról, kortársaidról (írók fényben és árnyékban, 2001). Melyiket tartod ezek közül a legérdekesebbnek, és ha magadat sem felejtenéd ki a „névsorból”, akkor milyen fura történet jutna (magadról!) az eszedbe? — Kortársaim közül sokan meghaltak már. Kötetre való emlékezést írtam róluk, hisz jól ismertem őket, a gyengéiket is. 1969-ben például humoros írást eresztettem meg az Új Szóban Bábi Tiborról. Tibornak, aki az Új Szóban dolgozott, ez egyáltalán nem tetszett. Egyik szobából a másikba rohangált és egyfolytában szidott. — Miért vagy annyira oda — mondták neki —, hiszen Karinthy is írt Kosztolányiról, aki örült neki. — De Dénes nem Karinthy — így Bábi. — De te sem vagy Kosztolányi — nevettek a többiek. Magamról is tudnék humoros írást kanyarítani, de erről majd máshol. Az írók fényben és árnyékban című kötetet elsősorban az ifjúságnak szántam, hogy közelebb kerüljön az irodalomhoz. Az írókat nemcsak alkotókként, hanem civil emberekként, sokszor a humoros oldalukról is igyekeztem bemutatni, hogy a mai fiatalok számára ne legyen unalmas. A budapesti könyvhétre kivitt 50 darab könyvből 49 azonnal elkelt. De itthon is napok alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Csak remélni merem, hogy újra megjelenik majd. • Milyennek tartod a kisebbségi magyar író- és költőnemzedékek együttélését Szlovákiában az elmúlt félévszázadban? Mi a jellemző, az acsarkodás vagy a szembenállás, netán a megbecsülés vagy az értékek iránti tisztelet? — Bizony hazai magyar íróink között nincs nagy összhang. Az eltérő vélemények és ítéletek egy-egy műről, a mérce különbözősége, a bírálatok kódolt volta még az íróembert is gyakran zavarba hozza, az olvasót meg alig igazítja el. Az írók — tisztelet a kivételnek — lebecsülik egymást. A fiatalok meg már figyelembe sem veszik az idősebbeket. Az egy szekértáborba tartozók általában dicsérik egymást, de ez így van, amióta világ a világ. Bevallom, nekem hiányzik a lapokból az olvasót és szerzőt eligazító, emberléptékű, mérvadó, elfogulatlan kritika. • Sok éven át a Cseh/Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének a munkatársa voltál. Mennyire volt küzdelmes számodra a szerkesztői munka, és milyen volt a „túlélés" esélye olyan főnökök esetében, akik nehezen szenvedték az irodalom vagy a kultúra közelségét?
